
Fotó: Boda L. Gergely
Székelyhodos volt az egyetlen település az országban, ahol munkaló-kiállítást szerveztek. Két éve megszűnt a kiállítás, de idéntől újraindítanák a hagyományt.
2014. február 06., 20:482014. február 06., 20:48
2014. február 06., 20:482014. február 06., 20:48
Székelyhodos alig kétszáz lelkes kis falu, mégis községközpont. De még a hozzá tartozó másik három falu (Ehed, Iszló, Jobbágytelke) lakosságával együtt sem éri el a község népessége a másfél ezer lelket. Az országban mégis egyedül itt volt rendszeresen szervezett munkaló-kiállítás.
Császári kegy
A havasalji település lakói úgy éltek, ahogy a természet engedte. A föld nagy termést nem ígért, ezért inkább állatok tartásával próbálták biztosítani maguknak a megélhetést. A Nyárád mentén fontos településnek számított, továbbá lakói állatkereskedéssel foglalkoztak, akik megpróbáltak vásártartási engedélyért folyamodni Bécshez. Az egész nyárádmenti régióban csak Nyárádszeredának (1606-tól) és Harasztkeréknek (1672-től) volt vásártartási joga, a sorban pedig Hodos lett a harmadik, amely úgy történt, hogy 1838. december 19-én I. Ferdinánd császár aláírta azt a latin nyelvű kiváltságlevelet, amely évi háromszori vásártartási jogot biztosított a településnek. Előírása szerint az első országos vásár a Károly-napi (január 28-án), a második a Rudolf-napi (április 17-én), a harmadik a Máté-napi (szeptember 21-én) kellett legyen.
A jobbágytelki Bakó Sámuel széki nótárius bejegyzése szerint, 1839. december 5-én (immár 175 éve) Marosszék közgyűlésén is hirdették ki a vásártartási jog életbe ültetését.
A település később újabb kiváltságlevelet kapott 1841. november 11-én a császártól szombat-napi hetivásár tartására. Amint Pál-Antal Sándor történész megjegyzi, egy negyedszázaddal az első kiváltságlevél megszerzése után a kortárs Orbán Balázs arról tudósít, hogy Hodos, e vidéknek legnevezetesebb vásáros helye, barom- és lóvásárairól híres. A község vásárait ma is megtartja minden hónap első szombatján.
Tíz éve
Pontosan tíz évvel ezelőtt, 2004. május 29-én megtartották a székelyhodosi vásártéren az első munkaló-kiállítást. Országos viszonylatban is egyedülálló volt ez a rendezvény. Eljöttek a megye minden részéből, de más megyékből is a lótenyésztők. Jó alkalom volt arra, hogy a lovakkal dolgozó mezőgazdászok, erdészek találkozzanak, tapasztalatot cseréljenek, megismerjék egymást és egymás lovait. Két évvel ezelőtt azonban megszakadt a sorozat.
A tizedikre feltámad?
A község polgármestere, Barabási Ottó szerint anyagi okokból, de szervezési nehézségek miatt is álltak le a kiállítások, de nem véglegesen. „Az utóbbi időben sokat foglalkoztunk azzal, hogy újraindítsuk a sorozatot. Pontosan azért, mert az országban egyedül csak nálunk volt ilyen munkaló-szemle, meg aztán azért is, mert az emberek igénylik az ilyenszerű rendezvényeket. A szervezésben eddig is nagy szerepet vállaló mezőgazdasági szaktanácsadó hivatal (mezőgazdasági kamara) és a fajtanemesítési és szaporodás-biológiai egység mellett teljes mellszélességgel áll mellettünk Kelemen Atilla képviselő is” – mondta el portálunknak a polgármester. Elméletileg az idén már lesz munkaló-kiállítás Székelyhodoson, csak azt kell eldönteni, hogy pontosan mikor legyen.
Mindenképpen folytatni szeretnék a májusi hagyományt, de nem akarják megzavarni az Európa-parlamenti választásokat, és a rendes első-szombati állatvásárt sem, ezért a hónap második felére időzítenék.
Úgy tűnik, az első kiállítás után tíz évvel, májusban folytatódik a sorozat, mindenki örömére. Mert a lótartó, lótenyésztő gazdákon kívül már a városiak is megszokták, hogy ha kijönnek ide a kiállítás napján, nem mindennapi élménnyel gazdagodnak. A gyerekek számára pedig öröm ennyi lovat látni egyszerre, amiket simogatni is lehet., Ugyanakkor a pónilovaglás, pónifogattal való kocsikázás is feledhetetlen élmény.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!