Fotó: Boda L. Gergely
Új bejáratot és közel háromszáz gépkocsinak parkolót létesítene a Maros megyei önkormányzat a Transilvania Nemzetközi Repülőtéren. A 12,5 millió lejes beruházással véget vetnének annak a forgalmi káosznak, amely jelenleg a légikikötő épülete előtt van.
2016. május 27., 14:272016. május 27., 14:27
Tizenkét és fél millió lej egy meglévő parkoló átrendezésére és bővítésére, majd még egy másik nagy összeg egy pár száz méteres bekötő út létesítésére – tetemes kiadás, ám a forgalom és az esztétika szempontjából mégiscsak elengedhetetlen. Ezzel a beruházással Maros megye önkormányzata véglegesen fel szeretné számolni azt a forgalmi káoszt, amely a vidrátszegi repülőtér terminálja előtt uralkodik. A megvalósítási tanulmány és a látványterv elkészült, hogy honnan lesz pénz a műszaki tervre és a beruházásra, azt még a tanács vezetői sem tudják. „Ha találunk valamilyen pályázatot, próbálkozunk azzal, de egy biztos: az idén mindenképpen megrendeljük a tervet. A továbbiakban közel két hektárnyi területet kell kisajátítanunk” – magyarázta lapunknak Szabó Árpád, az önkormányzat RMDSZ-es alelnöke.
Az elképzelések szerint a reptérhez új bejárat vezetne. A Marosvásárhely irányából érkező gépkocsik már pár száz méterrel a légikikötő előtt, az ipari parkhoz vezető körforgalomnál térnének jobbra, majd balra fordulva, a jelenlegi E60-as országúttal párhuzamosan haladó új bekötőszakaszon érnének el az utasterminálig. Itt 270 parkolóhely várná a kisautókat, öt a mozgássérülteket, hat az autóbuszokat és kilenc a taxikat. A sávokat zöldövezetek választanák el.
A kivitelezéshez nem csak a gazdák termőföldjeit kellene kisajátítani, növelni kellene a körforgalom sugarát, odébb kell költöztetni Aurel Vlaicu emlékművét, és le kell bontani az 1990 után deszkából épült, egy nemzetközi légikikötő arculatához egyáltalán nem illő sörözőt. A parkolóhoz tartozna 57 térfigyelő kamera és egy hatalmas digitális kijelző, melyről a repülőjáratokról értesülhetnek azok is, akik még nem léptek be a váróterembe. „A mostani parkoló csak nevében az, lényegében egy nagy összevisszaság, ahol megállnak az autók. Nincsenek külön sávok, hiányoznak a zöldövezetek, nem működik a jegyautomata. Sokan nem is veszik igénybe, inkább az országút mentén hagyják az autójukat” – sorolta a hiányosságokat Szabó Árpád. Egy-egy nemzetközi járat érkezése és indulása előtt annyi kocsi áll az E60-as műút reptér előtti padka szélén, hogy a látvány a falusi vásárok hangulatát árasztja. Az útszéli parkolás oka nem csak a kerítésen belüli helyhiány, hanem a jelenlegi rendszer is, mely akkor is kötelezővé teszi a fizetést, ha valaki mindössze egy vagy két percet tölt a légikikötő területén, holott a közlekedési rend szerint a leállás nem számít parkolásnak.
Korszerűsítenék a kifutópályát
Előszámítások szerint mintegy 55 millió lejbe kerülne a vidrátszegi repülőtér kifutópályájának a javítása. A korszerűsítés nem várathat sokat magára, a munkálatokat mielőbb el kellene kezdeni – véli Szabó Árpád. Az önkormányzati alelnök szerint a megyei tanácsnak bankkölcsönhöz kellene folyamodnia, hisz ekkora összeget képtelen előteremteni saját költségvetéséből.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!