Felháborodást okoz az állatkerti szoborszínezés

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Nem csak ízléstelen, szerzői jogot és törvényt sértő a marosvásárhelyi állatkert szoborfestési művelete. Az új igazgató akciója ugyan elnyerte a gyerekek tetszését, azonban megbotránkozást okozott mindazok sorában, akik egy kicsit is értenek a képzőművészethez.

Szucher Ervin

2014. október 30., 11:082014. október 30., 11:08

2014. október 30., 11:082014. október 30., 11:08

A Marosvásárhelyi Állatkert új igazgatója, Horațiu Gorea a negyvenhektáros park területén lévő kőszobrok kiszínezésével tette a nagyközönség számára is érzékelhetővé a polgármester által eszközölt vezetőváltást. Az állatszobrok faragója, Miholcsa József azonban nem talál szavakat mindarra, amit restauráció címen elkövettek az alkotásaival. „Eddig senkit nem zavartak az állatkerti kőszobraim. Harmincöt év után jön valaki, aki gondol egyet, és olajfestékkel lemázolja, kiszínezi. Rég a pályán vagyok, de ilyent még sehol nem láttam” – méltatlankodott a számos erdélyi és magyarországi köztéri szobor alkotója.

Miholcsa – akinek nevéhez, többek között, Márton Áron, Árpád fejedelem, A sebesült huszár, Dózsa György és Apor Vilmos szobra fűződik – megvallotta: amióta tudomást szerzett az igazgató „szépítő” akciójáról, aludni sem tud éjszakánként. Nagy Pál és Vetró Artúr nem érti, hogy művelhettek ilyesmit a szobrokkal, olyan körülmények között, hogy azokat ő ugyan az állatkertnek adományozta, de a szerzői jogot nem adta át senkinek. „Amikor megláttam a kiszínezett alkotásokat, az volt az érzésem, hogy az oroszlánok úgy néznek ki, mint valami felfújt gumibábuk, akik a mesebeli Szimbára próbálnak hasonlítani. A lóból meg bohócot csináltak” – jellemezte átlényegült alkotásait a képzőművész. A kőszobrok egy részét a hatvanegy éves Miholcsa József még középiskolás diákként faragta; állatkerti munkáját első- és másodéves egyetemista korában fejezte be. Alkotásait a szakma nagyon jól sikerülteknek tartja.

Portálunk érdeklődésére Kiss Levente marosvásárhelyi szobrászművész sajnálatának adott hangot a történtek miatt. Mint mondta, nem tud arról, hogy valahol is Európában a kőszobrokat színeznék. „Kőszobrokat szoktak patinázni, de azt is egy áteresztő réteggel, semmiként nem olajfestékkel. Ha a kő nem szuszoghat, akár egy ház fala, előbb-utóbb tönkremegy” – magyarázta a szobrász.

Megkeresésünkre Horațiu Gorea elismerte, hogy a kőszobrok lefestése elhamarkodott lépés volt, amelyet nem előzte meg a képzőművésszel való egyeztetés. „Nem tudtam, hogy nem szabad a szobrokhoz nyúlni az alkotó beleegyezése nélkül, de bevallom, nem magam döntöttem erről. Az elkövetkezendő napokban egyeztetni szeretnék az alkotóval, majd döntünk a szobrok további sorsáról” – fejtette ki portálunknak a Kopacz András helyébe kinevezett új igazgató.

Miholcsa szerint az ügyben egyetlen méltányos megoldás születhet: az olajfesték letisztítása. Gorea ezt a végső megoldást sem tartja kizártnak, azonban, mint mondta, sajnálatosnak tartaná, ha a szerinte megszépült szobrokról le kellene marni a festéket. „Amikor idekerültem, a szobrok siralmas állapotban voltak, mi kijavítottuk és megszépítettük őket. Le lehetne csiszolni róluk a festéket, de szerintem kár lenne, mert így jobban néznek ki” – vélekedett az igazgató.

Új elefánt érkezett
Csütörtöktől immár két elefánt fogadja a marosvásárhelyi állatkertbe látogatókat, miután a napokban a budapesti állatkertből megérkezett a 45 éves Hella. Az állatkert igazgatójától Horatiu Goreától megtudtuk, hogy a nőstény, felnőtt elefánt nagyon szelíd, s remélik, hogy jó társa lesz Tányának. A szakemberek szerint fogságban egy elefánt 50-70 évig él. A világ legidősebb, állatkertben élő elefántja 86 évig élt. Az igazgató elmondta, hogy előre láthatóan jövő tavasszal zsiráfokkal is gazdagodik a marosvásárhelyi állatkert.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés