Segesvár központjában felgyújtotta önmagát egy 45 éves férfi pénteken. Szerencsére egy épp a helyszínen tartózkodó, szolgálaton kívüli csendőr vette észre, levetette a saját kabátját, ráborította az égő emberre, majd miután kialudtak a lángok, azonnal riasztotta a mentőket az egységes sürgősségi hívószámon – számolt be a Maros Megyei Csendőr-felügyelőség szóvivője, Anca Moţoc.
2016. január 10., 12:582016. január 10., 12:58
Mint később kiderült, ugyanaznap ugyanez a férfi már korábban próbálta felgyújtani magát. Néhány órával korábban az utcán nagyon zavartan viselkedett, azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja önmagát. A csendőr, aki akkor még szolgálatban volt, hívta a rendőrséget és a zavart férfit beszállították a segesvári kórház pszichiátriai osztályára. Amikor innen eltávozott, visszament a városközpontba, ahol felgyújtotta fel magát. Ugyanaz a csendőr, aki a beszállítását kezdeményezte szintén a helyszínen tartózkodott, és éppen hazafele indult a szolgálata végeztével. Amikor az önmagát felgyújtó férfit meglátta, azonnal tudta, miről és kiről van szó, s így haladéktalanul a megmentésére sietett.
A zavart férfiról a kórházban megállapították, hogy harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a nyakán és kezén. Az is kiderült, hogy tettét szerelmi csalódásból követte el. Egy ideig még kórházban tartják, eközben pedig pszichológiai ellátásban is részesítik.
Medve támadott rá egy emberre szombat délben Erdődubiste településen, Hodák községben. Az áldozatot súlyos sérülésekkel, kritikus állapotban szállították kórházba.
Újra Breakfast 4 Bikers kampány indul Marosvásárhelyen jövő héten, amelynek lényege, hogy egy héten keresztül kávét és friss péksüteményt adnak a kijelölt pontok felé biciklizőknek.
A Marosvásárhelyi Állami Filharmónia önkénteseket toboroz a 2025–2026-os évadra. Tizennégy év feletti diákokat vagy egyetemi hallgatókat keresnek, feltétel, hogy beszéljenek magyarul és románul, egy idegen nyelv ismerete előnyt jelent.
Változik a beteglátogatási rend a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban hétfőtől.
Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.
Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.
A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
szóljon hozzá!