
Fotó: Boda L. Gergely
Maros megye több településen nyitják meg kapuikat és szerveznek érdekes programokat az érdeklődők számára a Gyulafehérvári Caritas által működtetett Korai nevelő- és fejlesztő központok június 29. – július 16. között.
2015. június 29., 14:512015. június 29., 14:51
Akadályok megmászására, ötletes kézműveskedésre, maszatolásra, buborékfújásra és -kergetésre, ének – mondókázásra várják a 0-3 éves korú gyermekeket, vakációzó nagytestvéreket és szüleiket.
Szászrégenben a római katolikus plébánia épületében, a Mihai Viteazul 63.szám alatti központban fogadják a kicsiket június 29-én hétfőn 10 és 11 órától babamasszázsra. Kedden a magyar gyermekeket 10-12 óra között az érzékelés világa elnevezésű programra várják, amelynek keretében kipróbálhatják a tapintás, látás, hallás, szaglás, ízlelés gazdagságát. Szerdán ugyanakkor a román gyerekeknek szerveznek programot. 17-19 óra között lesz habozás tükörre, buborékfújás, kéz- és lábnyomatokat lehet készíteni nagy felületű lapra (ajánlott maszatolható ruházat). Érdeklődni és bejelentkezni a 0735-735152-as telefonszámon lehet.
Marosvásárhelyen a Deus Providebit Tanulmányi Házban június 30-án, kedden 10-12 óra között várják a gyermekeket ügyességi és szabadtéri játékokkal. Szerdán 10 órától anyukáknak szóló anya-baba torna lesz, amelyre 8 hónaposnál kisebb babákkal lehet jönni. 17 órától egyik teremben ügyességi játékok lesznek, a másikban az Állatkert a hátizsákban elnevezésű programra várják az érdeklődőket, amelynek keretében mackót, baglyot és halacskát lehet készíteni. Július 2-án és 3-án 10-12 óra között labdamedence és ügyességi játékok lesznek. A július 14-ig tartó programról érdeklődni lehet a 0735-056928-as telefonszámon.
Marosszentgyörgyön a Tófalvi utcai közösségi teremben július 1-én, szerdán 10-12 óra között ügyességi játékokat lehet kipróbálni (kúszás, mászás, ugrálás), de lesz golyócsúszda, fűzögetős, formaillesztő játék is.
Búzásbesenyőben a református egyház tanácstermébe július 2-án, csütörtökön 10-12 óra között ügyességi játékokra és kézműveskedésre várják a gyermekeket és édesanyákat, nagymamákat.
Szovátán a 3-as számú Déli óvodában csak július 15-én, szerdán szerveznek foglalkozást 1-3 év közötti gyermekeknek, amikor akadálypálya, szabad játék és mondókázás várja az érdeklődőket.
Nyárádszeredában a Deák Farkas Általános Iskolában június 30-án, kedden 10-12 óra között a kicsik kipróbálhatják a labdamedencét, de lesz szabad játék, rajzolás és hangszerkészítés is.
A szerkesztőségünkhöz küldött közleményből kiderül az is, hogy a nyári programokhoz való hozzájárulás 10 lej alkalmanként, 15 lej testvérpáronként. Ezeken a napokon jelentkezni lehet a szeptember elején kezdődő csoportos foglalkozásokra is.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
szóljon hozzá!