Farsang farka Nyárádszeredában

Mintegy négyszáz néző előtt mutatta be kedden este farsang végi hagyományos műsorát a nyárádszeredai Bocskai István Dalkar. Aki nem lehetett ott az előadáson, az március 1-jén megtekintheti.

Gligor Róbert László

2015. február 18., 18:542015. február 18., 18:54

2015. február 18., 18:552015. február 18., 18:55

Ezúttal a Kultúr Kávéházba vezették el a nézőt, egy kávéházba, ahol a feketét szolgálják fel, a sötétet, keserűt. De nem mindig keserű a fekete, hisz a kávé mellett barátság, szeretet, olykor szerelem is kialakulhat. Ide nem csak a kávé miatt járnak az emberek, hanem találkozni egymással, begyűjteni a híreket, terjeszteni az információkat. Betekintést kaphat a néző családok életébe, találkozhat ismert emberekkel, de a csípős szájú menyecskékkel is.

A húshagyókeddi előadáson kiderült, hogy él-e a holtnak nyilvánított, tizennyolc évi szibériai fogság után hazakerült férj, vagy hogy veszett-e az, akit öt napja megharapott egy veszett kutya. A romnyik is megjelentek sörözni, és elárulták: lopott árammal nézik az Itáliából lopott 3D-s „teverizíót”, s hogy a „Nyirázsul” udvarán „simogatós” telefonokat lehet turkálni. De olyan hangosan lármáztak, hogy a Csámboró vendéglőig hallatszott, ahol testvéreiknek szégyenkezni kellett. A Szováta felé épített új úton már nem legelnek a libák, de az út szélén megjelennek majd a lányok, akik fellendíthetik a turizmust, üríthetik a sofőrök pénztárcáját. A menyecskék azt is „kiénekelték”, hogy Szeredában a szerda is ünnepnap, tömegesen tódul a nép turkálni a piacra, de mire végére ér, térdig lesz sáros a cipője-nadrágja, ezért a városvezetőknek az adókból kövezni is kellene, sőt új piacot építeni s „elvágni a szalagot, ne csak átverni a szavazót”. És azt sem feledték el, hogy Szeredából is fölszállott a Páva, s a polgármester és az egész Malom utca ott ült a nézőtér első sorában: a Bekecs együttes elhozta a Páva egyik díját, így farsang végén megérdemelnek egy nótát.

A Bocskai dalkar huszadik éve folyamatosan szervez farsangi kosaras bált, és mindig készültek egy kis meglepetés műsorral. Mivel a bálokon a helyek száma korlátozott, 2003-ban eldöntötték, hogy színpadon is bemutatják ezt a nagyközönségnek. A programban a zene mellett közkedvelt televíziós műsorok utánzása is szerepel, továbbá vidám jelenetek. A menyecskék énekeikkel görbe tükröt tartanak Szereda elé, ez viszont senki számára nem kellene sértő legyen, hisz mindannyian szeretik ezt a várost, úgy ahogy van, és a kórus is a városért dolgozik – mondta el portálunknak a csapat két tagja, Balogh Judit és László Zsuzsánna.

A kórus nemcsak Nyárádszereda, hanem az egész Nyárádmente színfoltja, testvértelepüléseik ismerik, és nemzetközi kapcsolataik vannak: ha kell műsorokban, templomokban, öregotthonokban is fellépnek, szolgálnak – mondta el Suba Gyöngyi művelődési igazgató. Tevékenységüket, életüket közelről ismeri, és nagyra értékeli az anyaggyűjtő csapatmunkát, a felkészülés hangulatát, a lelkesedést. Aki nem a színpadon szerepel, az az előkészítésben segít, vagy éppen fánkot süt és kínál a közönségnek – részletezte. „Minden évben meg szoktuk nézni a műsorukat. Azért tartom őket nagyon jónak, mert jó a humoruk, jól énekelnek, és olyan problémákat feszegetnek, amelyeket mi is ismerünk, helyi és környékbeli személyiségekről énekelnek, beszélnek” – árulta el érdeklődésünkre a rigmányi Balogh Irma.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés