Fotó: www.facebook.com/kovrig.zoltan
Fenyőfákat vágtak ki kedden Erdőszentgyörgy központi részén. Az interneten megjelent fényképek láttán aggódni kezdtek a helyiek, ám az önkormányzat megnyugtatja őket: csak az emberek testi épsége érdekében volt erre szükség.
2017. február 16., 16:402017. február 16., 16:40
A kisváros központi részén, az iskola, óvoda és városháza mellett, az egykori Zeyk-kúria udvarán kedden fenyőfákat vágatott ki az önkormányzat, ami érzelmi reakciókat váltott ki a helyiekből. Volt, aki egyenesen a marosvásárhelyi polgármester favágási akcióihoz hasonlította az esetet. A helyi Kovrig Zoltán fényképeket osztott meg az egyik közösségi oldalon. Lapunknak elmondta, nem tudja, milyen okból volt szükség a fák kivágására, de úgy látja, jó lett volna, ha ezt a szándékát már előtte ismertette volna a helyiekkel az önkormányzat. Környezetvédelmi szakemberként hozzátette, a fakivágáshoz erdészeti engedély is szükséges a kisváros belterületén is. Az épületben dolgozó Kacsó Sándor fogtechnikus és Cocis Enikő Mária orvosi asszisztens is sajnálatuknak adtak hangot, Kacsó szerint a település régi arculatát teszik tönkre az ilyen lépésekkel, s legalább az udvaron álló hársfát meg kellene hagyni.
Megkeresésünkre Tar András alpolgármester leszögezte, biztonsági okok miatt kellett kivágni a fenyőket. Nagyon régi fákról van szó, amelyek valósággal „ránőttek” az épületre, amelyben fogászati laboratórium és háziorvosi rendelők működnek. Az egyik fa egy méter távolságra, a másik annál kevesebbre volt az épület falától. A fák gyökerei benőttek az épület alá, az öreg ágak letöredeznek, lehullanak, az épület tetőzetét és az esővízcsatornát is állandóan tönkreteszik. A döntő szempont mégis az emberek biztonsága volt, illetve az, hogy ha lehet, mindenképp előzzék meg a balesetet.
Az elöljáró azt is elmondta, hogy az egykori kúria épülete nagyon régi, ennek felújítására is szükség volna, de a szomszédos óvodaudvart is bővíteni kellene ebbe az irányba, ezért mindenképp hasznos lesz, ha sikerül itt egy kisebb teret felszabadítani, átalakítani. Ami a helyiek reakcióit illeti, Tar elmodta: kiváltották a szükséges vágási engedélyt, a hársfát pedig nem fogják kivágni. Az elöljáró elégedetlenségét sem rejtette véka alá, szerinte éppen azok panaszkodnak, akiknek gyermekei ide járnak óvodába, de az épületben dolgozók sem tettek annyit évek óta, hogy legalább az esővízcsatornákat kitakarítsák, a száraz ágakat eltávolítsák – mondta.
Gyulakután is volt favágás
A szeredai eset kapcsán egy gyulakutai személy jelezte, hogy ugyancsak kedden az ő településükön is favágás történt, „biztosan összeegyezett a két önkormányzat”. Érdeklődésünkre Takács Kálmán alpolgármester elmondta, valóban kivágtak néhány akácfát a faluközponti parkban. Évekig visszanyesték őket, de már elöregedtek, csúnyák is voltak, ezért tavaly egy sor fiatal hársfát ültettek végig a parkban. Az idős fákat most azért vágták ki, hogy a fiatalok fejlődni tudjanak. „Aki látta, hogyan néztek ki azok a fák, az azt mondja, jó dolgot tettünk. Ha területrendezést és szép dolgot akarsz végezni, valamit valamiért fel kell áldozni” – summázott a községvezető.
A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.
Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.
Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.
Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.
A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.
Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.
Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.
Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.
Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.
Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.
szóljon hozzá!