Facebookon szervezik a segesvári kórház vezetője elleni tüntetést

A közösségi oldalakon szervezik azt a tiltakozó megmozdulást, amelynek célja – a szervezők szerint – a segesvári városi kórház megmentése. A lemondásra felszólított intézményvezető cáfolja a felhozott vádakat, és nem kíván válaszolni a „provokációkra”.

Gáspár Botond

2016. szeptember 27., 19:262016. szeptember 27., 19:26

Szeptember 29-én 18 órakor a segesvári polgármesteri hivatal előtt szerveznek tiltakozást, hogy kieszközöljék a városi kórház menedzserének, Aurelia Mașcának a távozását. A kezdeményezők elégedetlenek a vezetőség hozzáállásával és az egészségügyi intézményben uralkodó állapotokkal, tiltakoznak a vezetőség hatalomhoz való ragaszkodása és „bizonyos csoportok kiszolgálása” ellen. Az erre a célra létrehozott Facebook-eseményt eddig több mint kétezren osztották meg.

„A jelenlegi menedzserről többször bebizonyosodott, hogy nem képes hatékonyan vezetni egy intézményt, erre jó példa a kórház állagának folyamatos romlása és az egészségügyi személyzet körében felmerült nézeteltérések. Meddig várjunk még? A tiltakozás azokhoz szól, akik változást szeretnének, és úgy vélik, hogy a jelenlegi menedzser és menedzsment erre alkalmatlan. Változásra van szükségünk, itt az ideje, hogy a fejlődésre és az innovációra helyezzük a hangsúlyt! Nem maradunk többé otthon, az utcára vonulunk!” – áll a közösségi oldal felhívásában.

Több mint 1200-an írták már alá azt az – szintén a virtuális térben terjedő – Ovidiu Mălâncrăvean polgármesterhez címzett petíciót, amelyben a kórház szervezését, működését és adminisztrálását kifogásolják.

A petícióban megjegyzik azt is, hogy a betegeket hordágyon hordozzák egyik emeletről a másikra, órákig kell sorban állni, nem tudnak párhuzamosan több műtétet elvégezni, bizonyos részlegeken az orvosoknak nincsenek korszerű felszereléseik, és alaposabb vizsgálatokhoz magánklinikákra küldik a pácienseket.

Azt is a menedzser szemére vetik, hogy csak akkor volt hajlandó tudomást szerezni a koszos párnákról a tüdőgyógyászati részlegen, miután a sajtó felkapta a hírt, azt állítván, hogy nem tudott a gondról. Mindezekért a petíció kezdeményezői azt kérik a városvezetőtől, hogy váltsa le a menedzsert.

Megkeresésünkre Aurelia Mașca elmondta, nem óhajt magyarázkodásba bocsátkozni azokra a vádakra, amelyeket csak hallomásból ismer, ugyanis hozzá írásban ilyesmi nem érkezett, és a közösségi oldalakat nem követi.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe