Fotó: Veres Nándor
Ezer lejjel próbált megvesztegetni egy közlekedési rendőrt egy 47 éves hölgy, hogy az ne teljesítse szolgálati kötelességét, azaz ne indítson bűnvádi eljárást ellene.
2016. május 18., 17:372016. május 18., 17:37
Vasárnap éjfél után nem sokkal a nyárádszeredai vidéki rendőrségi körzet forgalomellenőrei Nyárádmagyaróson megállítottak egy személygépkocsit, amelyet az említett hölgy vezetett. Az iratok ellenőrzése során kiderült, hogy nem tud gépjármű-vezetői engedélyt felmutatni, ugyanis azt még 2015 augusztusában bevonták, miután ittas vezetésen érték tetten. Akkor a véralkohol-szintje 2 mg/liter értékű volt.
A nőt bekísérték a nyárádremetei rendőrőrsre, ahol 500 lejjel akarta megvesztegetni az egyik rendőrt, hogy ne készítsen jegyzőkönyvet az esetről, ugyanis a jogszabály szerint jogosítvány nélküli vezetés esetén bűnügyi eljárást kell indítani a tetten ért személy ellen.
A rendőrök bejelentést tettek az ügyészségen a megvesztegetési kísérlet miatt, ezért a Maros megyei korrupcióellenes szolgálat a megyei törvényszék melletti ügyészség egyik ügyészével megszervezte a tettenérést. Hétfőn került erre sor, amikor 1000 lejt próbált átadni egy rendőrügynöknek, hogy az ne készítse el a jegyzőkönyvet a bűncselekményről. Ezért megvesztegetési kísérlet miatt folytatnak bűnügyi vizsgálatot a hölgy ellen amellett, hogy a jogosítvány nélküli vezetés miatt is elindították a bűnvádi eljárást.
A hatóságok közölték, a Mezőméhesen történt gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfi közeli hozzátartozói együttműködésbe kezdtek a rendőrséggel, így újabb releváns információkhoz jutottak, amelyek elősegíthetik a gyanúsított elfogását.
Egy férfit fogtak el és kísértek kihallgatásra a Maros megyei rendőrök szombaton délután, aki a hétfőn történt mezőméhesi gyilkossággal kapcsolatban segíthet nyomravezetni a hatóságokat.
Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.
Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
szóljon hozzá!