Fotó: Barabás Ákos
Közel húsz polgármesteri hivatal képviselője vett részt azon keddi környezetvédelmi tanácskozáson, amelyen többek között a nitrátszennyezés csökkentésére, illetve megelőzésére lehívható pályázatot ismertették.
2016. június 28., 17:582016. június 28., 17:58
A folyók és felszín alatti vízforrások szennyezésének megakadályozása érdekében már 2008-ban összetett programot készített a környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztérium, amelynek keretében a nitráttal erősen szennyezett települések hívhattak le jelentős pénzösszegeket.
A nitrátszennyezést elsősorban a nagy állattenyésztő gazdaságokból származó, helytelenül tárolt trágyalé okozza. 2008-ban csaknem kilencven települést azonosítottak Romániában, ahol sürgős beavatkozásra volt szükség. Ezen helységek között szerepelt Gernyeszeg is, ahol az egykori disznóhizlalda és vágóhíd miatt erősen szennyezettek voltak a kutak és a felszín alatti vízforrások. De Mezőkirályfalván is hasonló volt a helyzet. Mindkét település jelentős támogatást kapott, hogy korszerű trágyatároló és -komposztáló helyet alakítson ki, illetve munkagépeket vásároljon a kisebb-nagyobb gazdaságokból származó trágya elszállítására.
A keddi tanácskozáson a szakminisztérium tanácsadója, Ciprian Bodea számolt be a két településen eddig elért eredményekről, és arról, hogy még idén meghirdetik a következő, hasonló célt szolgáló pályázati kiírást. A települések többek között a falusi gazdaságokból származó trágya begyűjtésére és felhasználására pályázhatnak, de szennyvízhálózatok kiépítésére és faültetésre is. Ez utóbbiak ugyanis védőfüggönyt alkotnak a trágyabegyűjtő központok körül. Pályázhatnak vidéki polgármesteri hivatalok egyénileg vagy társulva, a lehívható összeg 2016 és 2022 között 48 millió euró.
A megbeszélésen jelen voltak többek között a lukailencfalvi, sóváradi, szovátai, magyarói, libánfalvi, vajdaszentiványi, csíkfalvi, küküllőszéplaki, radnóti, dédai, mezőrücsi és mezőmadarasi polgármesteri hivatalok képviselői, akiknek lehetőségük volt kérdéseket feltenni, információkat kérni a szakminisztérium és a pályázat lebonyolításában fontos szerepet vállaló prefektúra képviselőjétől.
Maros megyében a szakminisztérium támogatásával eddig Gernyeszegen és Mezőkirályfalván alakítottak ki trágyatároló és -komposztáló helyet, megakadályozva, hogy nitrátokkal szennyeződjenek a kutak, patakok, folyók.
Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.
Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.
A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.
Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.
A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.
Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.
Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.
A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.
szóljon hozzá!