Ételmérgezés gyanújával kerültek kórházba

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Hasmenéses panaszokkal fordultak az iskolaorvoshoz a marosvásárhelyi Traian Vuia Szakközépiskola diákjai szerdán és csütörtökön. A fiatalok az orvos szerint a közeli gyorsétkezdében vásárolt ételtől betegedtek meg, a legtöbben szalmakrumplit ettek majonézzel. A hatóságok még nem igazolták az iskolaorvos gyanúját.

Becze Dalma

2014. november 28., 10:022014. november 28., 10:02

A Dózsa György úti szakközépiskola saját büfével rendelkezik, azonban a diákok nem mindig találnak ott kedvükre való ételt, sokallják az árakat, ezért többségük a tanintézet szomszédságában levő gyorsbüfében vásárol – tudtuk meg Vasile Moldovan iskolaigazgatótól.

„Az iskola asszisztense keresett meg azzal, hogy több diák is rosszul van. Mindannyian a gyorsbüféből vásároltak, volt, aki lángost evett, mások szalmakrumplit fogyasztottak. Arra kértem az asszisztensnőt, hogy azonnal értesítse a Maros Megyei Népegészségügyi Igazgatóságot, hogy indítsanak vizsgálatot az ügyben. Ez a gyorsbüfé nem tartozik az iskolához, nálunk is van egy, benn az iskolában, ahol szándékosan nem engedélyeztük, hogy romlandó termékeket árusítsanak. Eddig is vásároltak a kinti gyorsétkezdében, mert drágának találják a benti élelmet, de eddig nem volt probléma, még én is vásároltam onnan. Egy idei zárva volt, de úgy értesültem, hogy nemrég újranyílt, tehát nem tudjuk, hogy mi okozhatta a diákok megbetegedését, várjuk a vizsgálat eredményét. A gyerekek most már jól vannak, a legtöbben visszatértek az iskolába, de a végére kell járni ennek az ügynek, hogy ilyen többet ne történjen” – mondta az intézményvezető.

Szerdán és csütörtökön összesen 15 gyerek kereste fel az iskolai orvosi rendelőt – tudtuk meg Adriana Neghirlă iskolaorvostól. „A gyerekek hasfájásra, hasmenésre panaszkodtak, közülük a legtöbben szalmakrumplit fogyasztottak majonézzel. Egyelőre ez a közös elem. Elküldtük a gyerekeket a fertőző betegségek kórházába, hogy ott is vizsgálják meg őket, a többi már a közegészségügyi igazgatóság dolga” – fejtette ki lapunknak az orvos.

A szóban forgó gyorsbüfé dél körül már zárva volt, képviselőjüket nem értük el. Bár a közegészségügyi igazgatóság is választ ígért az esettel kapcsolatos kérdéseinkre, ezt egyelőre nem kaptuk meg.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés