Eltérő vélemények a tanügyminisztérium elképzeléséről

Megkérdeztünk néhány marosvásárhelyi értelmiségit, hogyan vélekednek a tanügyminisztérium azon szándékáról, miszerint csökkentenék az 5–8. osztályban a történelem és a román tanórák számát, illetve teljesen kivennék a tananyagból a latint.

Antal Erika

2016. február 10., 18:042016. február 10., 18:04

Novák Zoltán történész, a Román Akadémia marosvásárhelyi munkatársa, a Gheorghe Șincai kutatóintézet alkalmazotta úgy véli, nem a tananyag mennyiségével van a gond, hanem az oktatás módszerével. „Ha tovább is ezzel a narratív módszerrel tanítják a történelmet, akkor az szinte hasztalan” – mondta a történész, aki szerint gyerekbarát módszerrel kellene megszerettetni a történelmet az iskolában. Kálmán Attila, a Bolyai Farkas Gimnázium történelemtanára szerint emelni kellene a történelem tanórák számát, nem pedig csökkenteni.

A latin nyelvvel kapcsolatban nagyon megoszlanak a vélemények. A tanügyminisztérium azt kezdeményezte, hogy teljesen vegyék ki a tantervből. Novák Zoltán is úgy véli, fölösleges ezzel kínozni a gyerekeket, az egyetemes kultúra megtalálható az irodalomban, a képzőművészetben, zenében, nem kell ahhoz latinul tudni.

Henter György vártemplomi református lelkipásztor érdeklődésünkre elmondta, szerinte annak, aki a kutatásban dolgozik vagy irodalomtörténettel foglalkozik, fontos lehet a latin, de egyébként nem. Aztán hozzáteszi, hogy bár nem sokat tanult, mégis, ha egy emléktáblát lát vagy régi latin feliratú sírkövet, el tudja olvasni, megérti, mi van ráírva.

Kálmán Attila szerint az a kérdés a latin oktatással kapcsolatban, hogy abból mi haszna származik a nyolcadikos tanulónak, amennyiben tanulmányait nem humán szakon folytatja a középiskolában. Az a heti egy óra semmit nem jelent, semmi tudástöbbletet nem hoz a diák számára. Ha a humán tagozaton tanítanak latint, akkor azt legalább heti két órában kellene oktatni, úgy lenne értelme.

Az orvostudományban, a gyógyszerészetben, a növénytanban fontos a latin tudás. Ezt Pokorny László gyógyszerész, biológus, egyetemi tanár állítja, aki nem találja helyénvalónak, hogy ki akarják venni a latin nyelv oktatását a tananyagból. A latin nyelv logikus grammatikai rendszere gondolkodás formáló – állítja a növénytan tudósa.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
Hirdetés