
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhely életét meghatározó erőforrásokról szervezett kerekasztal-beszélgetést a Jazz&Blues Clubban a Bethlen Gábor Kulturális Egyesület. A meghívottak és a résztvevők a szociális, gazdasági, kulturális, örökségvédelmi erőforrásokat vették számba.
2016. április 07., 13:332016. április 07., 13:33
Gagyi József szociológus, egyetemi tanár a kedd esti rendezvény vitaindítójában az erőforrásokat úgy határozta meg, mint az anyagi és szellemi lét segítői, serkentői. Az erőforrásokat korábban tőkének nevezték, ezt használja a szociológia is – tette hozzá, így beszélhetünk politikai, társadalmi, gazdasági, valamint kulturális tőkéről. Ugyancsak fontos a múltat is bekapcsolni az erőforrások sorába, de ez csak akkor működik, ha valamilyen pozitív formában viszonyulunk hozzá, és felhasználjuk a jelen és a jövő alakításában.
Ungvári Zrínyi Imre filozófus, egyetemi tanár szerint az erőforrás keret, a lehetőségek megsokszorozása. Vitaindítójában felvetette annak a vizsgálatát, hogy miként viselkedik a gazdaság mint erőforrás, hogyan működik egy vállalat belülről, és miként volt az ipar a múltban a legfontosabb erőforrás. Marosvásárhely esetében iparról már csak múlt időben beszélhetünk igazából, hiszen ipari városból egyetemi várossá lett. Az egyetemi képzés olyan fontos erőforrás, amely a jövőhöz kapcsolja a települést, ebben felértékelődik a nyelvtudás, megsokszorozódik a kommunikáció.
Spielmann Mihály történész a múltról mint erőforrásról beszélt, azokat az etnikai csoportokat és azok viselkedését vette górcső alá, amelyek az utóbbi két-háromszáz évben kihívást jelentettek a városi lakosság számára (örmények, görögök, németek, zsidók stb.) Ezek a kulturális csoportok modern lehetőségeket villantottak fel a városlakók előtt és olyan teljesítményekre serkentették a konkurenciális csoportokat, amelyek máskülönben ezekre a teljesítményekre nem vállalkoztak, nem volt meg bennük a társadalmi akarat.
A hozzászólók konkrét példákkal világították meg az egykori ipari létesítmények belvilágát, a cukorgyárét, bőrgyárét. Soós Zoltán régész arról beszélt, hogy egy család, jelen esetben a Csíky család miként működött, mint a szellemi termékek forgalmazója a 19. században. Molnár Gábor vállalkozó és Haller Piroska egyetemi tanár a jövő várható sikereit vázolta, mindketten a tudatos építőmunka fontosságát hangsúlyozva.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!