Minden utazónak ismerősen cseng a Lonely Planet útikönyv-sorozat, amely olyan szerzők nevéhez kapcsolódik, akik egyúttal gyakorlott, éleslátású utazási szakemberek is, és személyesen kutatják fel azokat a helyeket, amelyekről írnak. Rengeteg bennfentes információval, illetve első kézből való tippekkel nyújtanak segítséget az utazónak. Ezúttal Erdélyt is ajánlják a könyv szerzői.
2012. november 06., 13:562012. november 06., 13:56
2012. november 06., 14:042012. november 06., 14:04
Idén Erdély is szerepel az útkönyv tíz legjobb téli utazás toplistájában. A kiadó lonelyplanet.com internetes honlapján Segesvárt és Brassót ajánlja olvasóinak téli kirándulásaik úti céljául. Erdély a 9. helyet foglalja el a Lonely Planet szerkesztőinek toplistáján. A szerzők mindkét erdélyi települést pompás középkori városnak nevezik, amelyek csupán kétórányi vonatozásra vannak egymástól. A két város Vlad Ţepeşhez fűződő viszonyát is megemlítik a szerzők: „Vlad Ţepeş, azaz a történelmi Drakula kétséges, hogy valaha betette volna lábát az úgynevezett kastélyába.” Tippként pedig leírják, hogy a látogató ne élje bele magát túlságosan abba a hangulatba, amelyet Bram Stoker a Drakula című regényében kialakított a térségről, ugyanis az író sosem járt Erdélyben.
A téli úti célok top 10-es listáján a következő úti célok szerepelnek: Rovaniemi (Finnország), a németországi és ausztriai karácsonyi vásárok, Abisko (Svédország), Athén (Görögország), Koppenhága (Dánia), Budapest (Magyarország), Jasná (Szlovákia), Andalúzia (Spanyolország), Velence (Olaszország).
Az 1970-es években két lelkes ausztrál utazó, az éppen friss házas Tony és Maureen Wheeler indították el, akik egy kontinenseken átívelő utazást tettek Londonból Ázsián keresztül Ausztráliába. A hosszú út után annyian ostromolták őket a kérdéseikkel, hogy úgy döntöttek, könyvet írnak tapasztalataikról. Az első Lonely Planet útikönyv 2003-ban jelent meg magyarul, legfőbb erénye, hogy szerzői maguk járják be az országokat, amelyekről írnak, így személyesen szerzett információkkal szolgálnak.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!