Fotó: Boda L. Gergely
A meghirdetett kezdési időpontban alig haton, fél órával később mintegy harmincan gyűltek össze Marosvásárhely régi városháza elé a vegyipari kombinát szennyezése ellen tüntetni. A Stop Azo kezdeményező csoport tagjai nem mondanak le a tiltakozásról.
2015. december 13., 16:222015. december 13., 16:22
Hamar Alpár Benjámin a Stop Azo mozgalom vezetője az utóbbi fél évben negyedszerre hívta össze Marosvásárhely lakosságát a város levegőjét szennyező vegyipari kombinát ellen tüntetni. A szombaton délelőtt tanúsított érdektelenség jól igazolja, hogy a vásárhelyiek belefásultak abba a szélmalomharcba, amit nem is annyira az Azomureş és a vállalatot háttérből támogató környezetvédelmi hatóságok, illetve politikai csoportosulások ellen, mint sokkal inkább a saját egészségük érdekében kellene megvívniuk. A megmozdulásról megmozdulásra ritkuló jelenlét dacára a főszervező bizakodó. Hamar Alpár Benjámin szerint az a fontos, hogy mintegy ötezren írták alá azt a tiltakozó petíciót, amelyet ezúttal nemcsak a román hatóságoknak, hanem az uniós illetékeseknek is eljuttattak. „Gond van sajnos az emberek felfogásával. Az én lelkiismeretem tiszta, én mindent megtettem és megteszek azért, hogy egy egészségesebb, élhetőbb városunk legyen. Kár, hogy hiányzik az utcai támogatás, mert az nagy erőt jelentene. Az emberek nincsenek tudatában annak, hogy mekkora erőt képviselnek” – mondta el szerkesztőségünknek Hamar.
A téren „Svájci tulaj ne feledd, ez a város nem a tiéd!”, „Svájci tulaj, vésd észbe, jogom van az egészséghez!” – ilyen és ehhez hasonló magyar és román nyelvű jelszavakat skandáltak a tiltakozáson megjelentek. Egy adott pillanatban egy középkorú hölgy, mintegy kézbe véve a tüntetés irányítását, arra intette a mellette lévőket, hogy legyen elég a finomkodásból, kiabáljanak egyebet is. Így született az „Azomureş, takarodj!” szlogen, melyet aztán több tízszer is megismételtek.
A szervezők ezúttal is gondoskodtak a román zászló lobogtatásáról, és három, kizárólag románul írt pannó felállításáról, azonban a tüntetésre kilátogatók zöme magyar volt.
A tiszta levegőért küzdő mozgalom nem éri be az idei negyedik utcai megmozdulással. Amint Hamar Alpár Benjámin elmondta, nagyon odafigyelnek, ki mit ír alá most, amikor közvitára bocsátották az Azomureş új környezetvédelmi engedélyének beszerzéséhez szükséges hatástanulmányt. „Elfogadhatatlannak tartjuk, amit a környezetvédelmi felügyelőség vezetője, Dănuţ Ştefănescu a minap nyilatkozott, miszerint lehetetlen azt követelni egy ekkora mamutvállalattól, hogy egyáltalán ne szennyezzen. Az alkotmány által szavatolt jogainkat sem a kombinát, sem egy környezetvédelmi igazgató nem csorbíthatja!” – jelentette ki a tüntetés szervezője.
Szombaton 16 óráig lezárják a 15-ös jelzésű (E578), Marosvásárhely és Kolozsvár közötti országút Maroskece-közeli (15. és 23. kilométer között) szakaszát.
Fotográfia és művészet címmel szervez kerekasztal-beszélgetést a Művészeti és Népiskola január 26-án 16 órától a sepsiszentgyörgyi Föld Szint közösségi téren.
Egy eltűn férfit keresnek Dózsa György községben a Nyárád folyó mentén. Kedden az akcióhoz a Maros megyei rendőrség és tűzoltóság, egy búvárcsapat és helyi önkéntesek is csatlakoztak – adja hírül a Maros megyei tűzoltóság.
A telekkönyvi hivatal nyilvántartása szerint a Bolyai utca 5. szám alatti marosvásárhelyi ingatlant 1915-ben telekkönyvezték a Marosszéki Közbirtokosság tulajdonába – reagált a Székelyhonnak Péter Ferenc a Maros Közbirtokosság elnöke.
Marosvásárhelyen a Bolyai téren levő, 550 000 euróra felértékelt ingatlannal 2020-ban még a város rendelkezett, 2023-ban azonban már a szovátai székhelyű Maros Közbirtokosság szerepel a telekkönyvi kivonaton tulajdonosként.
A Kis-Küküllő menti bornak régi hírneve van, a kisgazdák azonban nehezen tudnak megbirkózni a bürokratikus hatósági elvárásokkal. 2022 végén egy egrestői borpincében jártunk.
Szombaton és vasárnap ingyen lehet utazni a városi buszokon Marosvásárhelyen. A városi önkormányzat még tavaly döntött arról, hogy a tömegközlekedési eszközök használatának népszerűsítése érdekében lehetővé teszi, hogy hétvégén ingyen lehessen utazni.
Több mint 500 millió lejt különítenek el az országos helyreállítási tervvel (PNRR) lehívott alapokból 55 járóbeteg-szakrendelő korszerűsítésére és felszerelésére – jelentette be pénteken az egészségügyi tárca.
Egy teherautó és egy személygépkocsi balesetezett pénteken délután a marosvásárhelyi Segesvári úton. A város elkerülőútján az érintett szakaszon a forgalmat leállították mindkét sávon.
Elindult az erdélyi magyar startupok versenye. A MaStart nevet viselő megmérettetést március 2-án tartják Marosvásárhelyen, a Multinvest IncubCenterben (Fabricii de Zahăr utca 18.)
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://szekelyhon.ro/template/szekelyhon_new/images/dropdown.svg)