Épül a Maros megyei sztrádaszakasz

Tizenkét hónapon belül autópályának kell összekötnie Nyárádtőt Marosugrával: az országos autópálya-társaság (CNADNR) és a versenytárgyalásból győztesként kikerült Strabag–Straco társulás képviselői szerdán aláírták a tíz kilométeres Maros megyei sztrádaszakasz megépítéséről szóló megállapodást.

Krónika

2015. február 25., 20:022015. február 25., 20:02

A szerződés értéke 252 millió lej, a kivitelezési határidő pedig egy év. A cégcsoportnak 48 hónapig garanciát kell vállalnia az elvégzett munkálatokért. A sztrádaszakasz az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti 52 kilométeres aszfaltszőnyegének a része. A hivatalos közlés szerint az építési költségek 85 százalékát kohéziós alapokból, 15 százalékát pedig az állami költségvetésből finanszírozzák.

Mint ismeretes, az erre a szakaszra beérkezett pályázatokat még január 27-én felbontották, azonban ki kellett várni az óvási időt. Az 52 kilométeres autópályarészből egyelőre erre az egy útvonalra írtak alá kivitelezési szerződést, azonban még január végén mind az öt szakaszra kiválasztották a kivitelezőt, így hamarosan újabb előrelépés várható. „Amennyiben nem lesznek óvások, az útügyi vállalat még az év első felében aláírhatja a megbízási szerződést a konzorciumokkal” – nyilatkozta korábban Ioan Rus közlekedési miniszter.

Azt azonban, hogy tartható lenne a kivitelezési határidő, már január végén két, a licitből győztesként kikerült vállalkozó is megkérdőjelezte. Bereczki Ferenc, a Strabag romániai vállalatának – amely a Straco Gruppal közösen a második és az ötödik szakaszt építheti – vezetője január végén a Krónikának leszögezte, téves az az útügy által terjesztett információ, miszerint a tervezésre a cégek mindössze négy hónapot kaptak volna, a kivitelezésre meg egy évet.

„A tervezés hat hónap, a kivitelezés tizenhat. Ez is jó esetben. Mert ahhoz, hogy minden a lehető legjobban menjen, a tervezőcsapatnak egy tanulmányt is végeznie kell számos talajfúrással” – szögezte le. „Ha egy csoda folytán 2017 nyarától már használható lesz ez a valamivel több, mint 50 kilométernyi pályaszakasz, naponta betérhetünk a templomba, és pénzt dobhatunk Szent Péter perselyébe!” – érzékeltette az építkezés homályos jövőjét Bereczki Ferenc.

Hasonlóképpen értékelte a helyzetet a Radnót és Marosugra közötti szakasz építésére kiírt versenytárgyalásból győztesként kikerült Geiger Transilvania Kft. ügyvezető igazgatója is. Csongvay Attila a Krónikának nyilatkozva január végén leszögezte, az első kapavágást legjobb esetben 2016 tavaszán ejthetik meg, hiszen a tervezésre szánt négy hónapos időszak akkortól kezdődik, amikor az országos útügyi hatóság kiállítja a kezdési parancsot. Erre meglátása szerint legjobb esetben április végén, május elején kerülhet sor.

A terv leadására négy hónap áll a cég rendelkezésére. Utána elkezdődik az építkezési engedélyek beszerzési folyamata, ami szintén jó pár hónapig vagy akár egy fél évig elhúzódhat. „A kivitelezésre szánt tizenkét hónapot pedig attól a pillanattól számítják, amikor a CNADNR, immár az összes jóváhagyás birtokában, kiállítja a munkálatokra szóló parancsot” – számolt be a kötelező lépésekről lapunknak Csongvay Attila.

A Ponta-kormány egyébként – elődeihez hasonlóan – autópályalázban ég. Éppen a szerdai kormányülésen fogadták el a Ponta-kabinet 2030-ig tervezett nagyobb infrastrukturális projektjeit (master plan) tartalmazó tervezetet. Ennek kapcsán a kormányülés első, sajtónyilvános részében Victor Ponta miniszterelnök arra kérte Ioan Rus közlekedési minisztert, hogy kezdjen el tárgyalni a témában az Európai Bizottsággal. Utóbbi válaszában jelezte, március 9–13. között várhatóak a brüsszeli megbeszélések.

A dokumentum nemrég nyerte el végleges formáját, miután a január közepén elkezdett közvita nyomán a szaktárca úgy döntött, hogy az eredeti elképzelésnél kétszer több autópályát épít. A legutóbb ismertetett stratégia szerint 2030-ig összesen 1300 kilométerrel bővítenék a romániai sztrádahálózatot, ez 645 kilométerrel több, mint amennyi a közvitára bocsátott master planban szerepelt.

A közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint mégiscsak autópályának építenek meg több olyan szakaszt, amely eredetileg gyorsforgalmi út lett volna: például a Nagyszeben– Piteşti- és a Marosvásárhely–Târgu Neamţ–Ungheni-útszakaszokat.

A fejlesztési tervbe belefoglaltak egy bukaresti körgyűrűt is, amelynek szintén sztrádaminősítése lesz. A kormány emellett 1877 kilométernyi gyorsforgalmi út építését is tervezi. A közúti projektek költsége a becslések szerint eléri a 26,48 milliárd eurót, ennek körülbelül felét autópályákra fordítják.
Tavaly szeptemberben a közlekedésügyi tárca terveiben még 656 kilométernyi autópálya és 2226 kilométernyi gyorsforgalmi út megépítése szerepelt 2030-ig, azt megelőzően pedig Dan Şova volt tárcavezető 2020-ig ígérte 1800 kilométer sztráda kivitelezését.

Ioan Rus jelenlegi közlekedésügyi miniszter januárban úgy nyilatkozott: a most 700 kilométeres autópálya-hálózatot ebben az évben 50 kilométerrel, jövő évben pedig 200 kilométerrel bővítik. A master planban szereplő beruházások megvalósítására a 2014–2020-as európai uniós költségvetési időszakban biztosított forrásokat hívnának le, a költségek egy kis részét pedig a kormány állná.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés