Építkeznek Nagyernyényben

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Kétszáz kilométernyi utat karbantartani, télen tisztítani, nyáron legalább a martról a füvet vágni nem kis feladat egyetlen vidéki önkormányzatnak sem. Nagyernye községhez ennyi tartozik, uniós segítséggel próbálnak felnőni a feladathoz. Erről és a többi tervről, lehetőségről Jánosi Ferenc polgármesterrel beszélgettünk.

Simon Virág

2015. július 02., 14:432015. július 02., 14:43

2015. július 02., 17:592015. július 02., 17:59

Nagyernye községben és a hozzá tartozó településeken: Erdőszengyelen, Iklandon, Sáromberkén, Székesen és Székelykálban folyamatosan javítják, újítják a középületeket, javítják az utakat, próbálnak tervezni és haladni. Jánosi Ferenc elmondta, a legtöbb munkálatot a LEADER vagy más uniós pályázaton megnyert pénzből végzik. Nagyernye, a községközpont szerencsés helyzetben van, mert folyamatosan fejlődik, cégek, vállalkozások telepednek itt meg. A saját bevétele is jelentősebb, de a hozzá tartozó településekről nagyon kevés adó és illeték gyűl be, amelyből még a falvak közvilágítására sem futná. „Természetesen polgármesterként munkatársaimmal minden pályázati lehetőséget megragadunk, s minden településen megpróbálunk egyformán dolgozni, fejleszteni” – fogalmazott az elöljáró.

A helyszínen győződhettünk meg, hogy jól haladnak a jelenleg munkagépeknek és szakembereknek „otthont” adó községgazdálkodási központ építésével. Az irodákat és fedett beállókat, garázsokat tartalmazó létesítmény felépítésével lehetőséget teremtenek arra, hogy megfelelő körülmények között tárolják az elmúlt időszakban vásárolt és ezután beszerzendő munkagépeket. Jánosi Ferenc polgármester hangsúlyozta, hogy a megfelelő székhelyre és a három alkalmazottra is azért van szükség, hogy önerőből tudják megoldani az utak karbantartását, el tudják végezni a kisebb munkálatokat. Az épületegyüttes szeptemberre lesz kész.

Jelenleg Sáromberkén új lámpatesteket helyeznek el, teljesen felújítják a közvilágítást, a napokban pedig nekifognak az iskola manzárdosításának. A községvezető elmondta, hogy a  tetőszerkezet cserére szorult, így egyúttal 1,3 méterrel megemelkedik, lehetővé téve, hogy a továbbiakban új termeket, laboratóriumokat alakítsanak ki. Szintén Sáromberkén a műgyepes focipálya mellé illemhellyel és öltözővel rendelkező ingatlant építenek. Idén nyáron az iklandi és erdőszengyeli kultúrotthonokban tataroznak.

Ünnepelnek is

Nemcsak felújításokra, építkezésekre, de a falunapokhoz és közösségi ünnepekhez szükséges kellékek megvásárlására is pályázati pénzeket nyert a nagyernyei önkormányzat. LEADER-pályázaton nyert összegből szeretnének egy mozgószínpadot vásárolni, amelynek bérlése igen nagy kiadást jelent egy-egy falunap alkalmával. Ugyanakkor a községközponti, székelykáli és erdőszengyeli kultúrotthonokba fény- és hangtechnikai berendezést vásárolnának. Az elkövetkező időszakban egy kultúrfelelőst is kineveznek, aki összehangolja a kulturális, szórakoztató rendezvényeket, figyelemmel követi a kultúrotthonok használatát.

A nagyközségben egész nyáron majdnem minden hétvégére jut egy faluünnep. A székelykáliak kezdenek, ők a hétvégén tartanak búcsús ünneppel összekötött falunapokat, majd a székesi, a hónap végén pedig a nagyernyei napokon lehet szórakozni, feltöltődni. A sáromberkiek és erdőszengyeliek augusztusban hívják haza az elszármazottakat a közös ünneplésre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Hirdetés