Ennyi pénz ütheti a markát, ha munkanélküliként újra állása lesz

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

December harmadikától változik a munkanélküli személyeket alkalmazó munkaadóknak nyújtott állami támogatás, illetve új, munkába állást ösztönző egyszeri támogatást is biztosítanak az érintetteknek. Jelenleg Maros megyében 10 837 munkanélküli szerepel a nyilvántartásokban, segélyben részesül 1092.

Simon Virág

2016. november 18., 14:302016. november 18., 14:30

2016. november 20., 20:432016. november 20., 20:43

2012 óta azok a munkáltatók, akik munkanélküli fiatal végzősöket, fogyatékosokat, 45 évnél idősebb személyeket alkalmaznak, másfél évig havonta 500 lejes állami támogatásban részesültek. A nemrég született kormánydöntés alapján ez az összeg december 3-tól kilencszáz lejre nő. A Maros megyei foglalkoztatási ügynökség sajtószóvivője, Camelia Paşca érdeklődésünkre elmondta, hogy az állami támogatásban azok a munkavállalók részesülnek, akik meghatározatlan időre alkalmaznak a munkanélküliként nyilvántartott, a már fent említett kritériumoknak megfelelő személyeket. Idén (október 31-ig) 112 esetben jelentkeztek a munkaadó cégek és igényelték ezt a támogatást, 93 esetben 45 évnél idősebb munkanélküli személyt alkalmaztak, 18 esetben olyant, akinek csak öt éve van a nyugdíjig, és egy esetben fogyatékossággal élőt. Megkérdeztük, hogy vannak-e olyan cégek, akik bár munkanélkülit alkalmaznak, nem veszik igénybe ezt a támogatást. A szóvivő elmondta, hogy ők megpróbálják minden esetben tájékoztatni a lehetőségről a munkavállalót, aki maga dönti el, hogy él-e a lehetőséggel vagy sem.

December 3-tól nemcsak a fent említett, az alkalmazóknak biztosított összeg nő, hanem a munkanélkülieket egy egyszeri alkalommal biztosított 500 lejes segéllyel ösztönözik arra, hogy munkát vállaljanak. Ezt az összeget az a személy igényelheti, aki szerepel a foglalkoztatási ügynökség nyilvántartásában, s legalább három hónapra alkalmazzák nyolcórás munkaidővel.

Azok a munkanélküliek, akik lakhelyüktől több mint 15 kilométerre találnak munkát, s meghatározatlan időre alkalmazzák őket utazási költségtérítésben részesülnek az állam részéről, ami 55 banit jelent megtett kilométerenként, de nem lehet naponta 55 lejnél több. Ezt az összeget egy évig folyósítják az érintettnek. Idén Maros megyében 67 személy kérvényezte ezt a támogatást.

Azok számára, akik munkavállalás céljából költözni kényszerülnek, mert lakhelyüktől 50 kilométernél távolabb van az új munkahelyük, egyszeri alkalommal biztosítanak 12 500 lejt, s ha a személy családostól költözik, 15 500 lejt. Amennyiben szolgálati lakásba költöznek, ez az összeg csupán 3500 lej, illetve család esetében 6500 lej. Ezt két részletben kapják meg az érintettek. A megyei foglalkoztatási ügynökségnél idén októberig 13-an kérték a munkavállalás céljából való költözést ösztönző és a beilleszkedést elősegítő egyszeri támogatást.

Camelia Paşca sajtószóvivő szerint az összegek módosításáról már tájékoztatták a munkanélküli személyeket, s azt remélik, hogy ez ösztönözően fog hatni rájuk és a munkaadókra. „Munkahelyek vannak, de sajnos sokszor a cégek nem tudják ezeket betölteni. A decembertől életbe lépő egyszeri 500 lejes támogatás és a többi, megnövelt összeget figyelembe véve reményeink vannak, hogy a munkanélküliek közül többen visszatérnek a munkaerőpiacra. Az államnak ez komoly anyagi erőfeszítést jelent, s reméljük az intézkedés eredményes lesz” – fogalmazott a szóvivő.

Az újdonságokról, az ügynökség által szervezett továbbképzésekről a 0265–269247-es telefonszámon, illetve személyesen a marosvásárhelyi és a többi Maros megyei székházban lehet érdeklődni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Fiatal nő tett panaszt bántalmazás miatt egy Maros megyei rendőrre

Tizennyolc éves nő tett panaszt a szovátai rendőrségen, miután élettársa július és augusztus folyamán többször bántalmazta és megfenyegette őt. A férfi a Maros megyei rendőrség munkatársa.

Fiatal nő tett panaszt bántalmazás miatt egy Maros megyei rendőrre
2025. augusztus 24., vasárnap

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról

Több felvétel is nyilvánosságra került a pénteki marosvásárhelyi gyalogátjárós gázolásról. Az egyik sofőr fedélzeti kamerája, illetve egy térfigyelő kamera is rögzítette az esetet.

„Szedjed ki az embert a kocsiból, te!” – Megrázó kamerafelvételek kerültek elő a két gyermek elgázolásáról
2025. augusztus 24., vasárnap

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec

A Marosvásárhelyi Állatkert 61. születésnapján merész műsorral lepték meg a közönséget: kifutóvá vált az oroszlánketrec szombat este. Hajnal Zsuzsanna különleges divatbemutatója egyszerre volt kulturális élmény, tudatos üzenet és világpremier.

Világpremier az állatkertben a kifutóvá alakított oroszlánketrec
2025. augusztus 23., szombat

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével

Kisebb lendülettel, de még mindig folytatódik az ingyenes méhnyakrákszűrés Marosvásárhelyen. Bárki jelentkezhet, függetlenül attól, hogy biztosított vagy sem.

Háromszáz ingyen teszt van még, várják azokat, akik élnének a méhnyakrákszűrés lehetőségével
2025. augusztus 23., szombat

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval

Sérüléseikből felépült, megerősödött fiatal madarak nyerték vissza szabadságukat a Sérült Vadállatok Rehabilitációs Központja gondozásának köszönhetően. A gólyákat Marosszentgyörgy közelében engedték el, hogy megkezdhessék útjukat Afrikába.

Öt gyógyult gólya útnak indult Afrikába – videóval
2025. augusztus 23., szombat

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult

Három személyautó ütközött össze Dédánál, a 15-ös országúton szombaton reggel. Egy személyt a roncsok közül kellett kimenekíteni – közölte a Maros megyei tűzoltóság.

Három autó ütközött, egy ember a roncsok közé szorult
2025. augusztus 22., péntek

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért

Nyolcezer lejes adományt vehetettek át az Együtt a Rákos Gyermekekért Alapítványt képviselői pénteken délután a marosvásárhelyi Vifi képviselőitől, ennyi adomány gyűlt össze a nemrég megszervezett jótékonysági futás nyomán.

Szaladtak, jótékonykodtak a daganatos gyerekekért
2025. augusztus 22., péntek

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak

Iskolakezdésre készülve a megyei önkormányzati képviselők megszavazták, hogy a Maros megyei óvodák és iskolák továbbra is biztosítják a tízórait a gyermekek számára, és támogatják az ingázó diákok utazási költségeit.

Lesz tízóraijuk és utazási támogatásuk a Maros megyei diákoknak
2025. augusztus 22., péntek

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója

Dr. Rezi Botondot nevezték ki a Maros Megyei Múzeum ideiglenes igazgatójának, miután elődje, Ötvös Koppány Bulcsú a kulturális minisztérium államtitkára lett. Az új vezető kinevezéséről a Maros megyei tanács döntött.

Rezi Botond a Maros Megyei Múzeum új ideiglenes igazgatója
2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen