Ennyi közúti baleset rég nem volt egyetlen hétvége alatt

Összesen kilenc közlekedési baleset, szabálysértés történt a hétvégén Maros megyében. Mintha számított volna rá a rendőrség, ugyanis fokozott készültségben voltak jelen, 155-tel több egyenruhást vezényeltek a közutakra.

Bakó Zoltán

2016. április 19., 16:542016. április 19., 16:54

A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kilenc közúti balesetről számolt be, amelyek a múlt hét utolsó két napja alatt következtek be. Az utóbbi időszakban ez volt a „legzsúfoltabb” hétvége a balesetek előfordulási arányának szempontjából.

Szombaton Sárpatakon az Orgona utcában egy marosszentgyörgyi 59 éves gépkocsivezető nem adta meg a kötelező elsőbbséget egy 9 éves kerékpározó gyereknek, és elütötte őt. A gyerek könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. Nyárádtőn egy Lukailencfalváról érkező 38 éves gépkocsivezető nem tartotta be a biztonságos követési távolságot, s emiatt személygépkocsijával belerohant egy szabályosan közlekedő teherjárműbe. A balesetben a személygépkocsi egy utasa szenvedett könnyebb sérüléseket. Még ugyanaznap Szászrégenben az Egyesülés sétányon egy 56 éves férfi személygépkocsijával nem adott elsőbbséget egy 8 éves, a felfestett és táblával is jelzett gyalogátjárón tartózkodó gyereknek – elütötte őt. A kisgyerek a balesetben könnyebben sérült.

Este fél tízkor a 14-es országúton Segesvár külterületén egy 30 éves férfi Medgyesről Segesvár felé haladva a szerpentinen áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol frontálisan ütközött egy nyergesvontatóval. Az ütközésben a teherjármű felborult, a kiskocsi vezetője súlyos sérüléseket szenvedett. Dicsőszentmártonban a Hadsereg útján egy 63 éves marosludasi férfi elaludt a személygépkocsija kormánya mögött, s emiatt belerohant egy hídfőbe. A balesetben könnyebb sérüléseket szenvedett. A 151 C jelzésű megyei úton Mezőceked területén egy 29 éves férfi az út menetirány szerinti bal oldalán motorkerékpározott, emiatt összeütközött egy szabályosan közlekedő személygépkocsival. A motoros a balesetben súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínelésnél kiderült, hogy az áldozat nem rendelkezett A kategóriájú gépjárművezetői engedéllyel.

Vasárnap a 135-ös megyei úton Sóvárad területén egy 45 éves hölgyvezető elgázolt egy hatéves kislányt, aki felügyelet nélkül, figyelmetlenül és tiltott helyen akart átkelni az úttesten.

Este fél nyolckor értesítették a dicsőszentmártoni közlekedési rendőrséget, hogy a Sólymok utcája és a Sólyom lakótelep találkozásánál csak anyagi kárral járó közúti baleset történt. A baleset részvevőinek kérésére elvégzett helyszínelésnél kiderült, hogy a Dacia dicsőszentmártoni vezetője a lakótelepről kijövet nem adta meg a kötelező elsőbbséget a Renault-nak, s emiatt összeütköztek. A baleset mindkét részvevőjét alkoholszondás ellenőrzésnek vetették alá. A műszer a Dacia vezetőjénél 1,02 mg/literes alkoholkoncentrációt jelzett a kilélegzett levegőben. Ellene ittas vezetés miatt indítottak bűnügyi kivizsgálást.

Ugyancsak vasárnap, a 151-es megyei úton Mezőméhes területén egy 21 éves fiatalember személygépkocsijával áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő másik személygépkocsival. A balesetben a vétlen vezető szenvedett könnyebb sérüléseket, de megtagadta a kórházba szállítást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 11., csütörtök

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik

Segesváron felújításra szorul a Szűcsök, a Cipészek és a Szabók bástyája közötti falrész és a városháza keresi a pályázati lehetőségeket, hogy pénzt szerezzen a munkálatokra.

Segesvár: a tervezésre van már pénz, a kivitelezésre még keresik
2025. szeptember 11., csütörtök

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél

Az Aquaserv aláírta a szerződést az ivóvíztisztítási folyamat korszerűsítésére a gyulakutai és a küküllőszéplaki vízműveknél – jelentette be a vízszolgáltató vállalat.

Elkezdődhet az ivóvíztisztítás a gyulakutai és küküllőszéplaki vízműveknél
2025. szeptember 11., csütörtök

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői

A Lábbusz program szervezett, biztonságos és környezetbarát módon ösztönzi a gyalogos iskolába járást. Most Szászrégenben is beindul és Marosvásárhelyen is újraindul, bár az iskolautcák mindössze 25 perces lezárása is gondot okoz a megyeközpontban.

Autómentes időszakot kérnek az iskolautcákban a Lábbusz program kezdeményezői
2025. szeptember 10., szerda

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt

Újdonság, kevesen hallottak róla, vagy nem akarnak utánajárni – ez lehet az oka annak, hogy kevesen igényelték a havi ötven lejes energiautalványt – véli a marosvásárhelyi városháza illetékese. Elmondta, visszamenőleg is lehet igényelni a támogatást.

Kevesen igénylik az ötvenlejes energiautalványt
2025. szeptember 10., szerda

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról

Idén is megrendezik az Erdélyi Mesterségek Ünnepét Marosvásárhelyen szeptember 27–28-án a Várudvarban. Az egyedi rendezvény gerincét a kézműves vásár és a hagyományos mesterségek bemutatása képezi, de fontos szakmai találkozási pont is.

Az idei Erdélyi Mesterségek Ünnepén a fa mesél a hagyományról
2025. szeptember 10., szerda

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket

A Maros partját és parkjait érintő fejlesztési elképzeléseket ismerteti a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal, a lakosságot nyilvános fórumra hívják, hogy bemutassák az elképzeléseket.

Nyilvános vitára hívják a marosvásárhelyieket
2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került