Elmesélték Vityal várának legendáját

•  Fotó: Nyulas Piroska

Fotó: Nyulas Piroska

A Vityal vára történetét ismertették csütörtökön a nyárádremetei Dr. Nyulas Ferenc Általános Iskola diákjai. A témajavaslattal Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium alapítója kereste meg a tanintézetet, összesen 43 diáktól érkeztek írások.

Nyulas Piroska

2014. december 04., 18:072014. december 04., 18:07

„Készül egy újabb kiadványunk, amelynek célja, hogy megmutassuk a gyerekeknek a szülőföldet, a régi várakat. Ebben az összes várat megrajzoltuk, és rájöttünk, hogy négynek kimaradt a története. Úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk ennek kapcsán a gyerekeket bevonni, egy versenyt szervezni. Csíkcsicsóban kezdődött, nagyon jól sikerült, bekapcsolódtak a gyerekek, ez bátorított a folytatásra” – magyarázta Fazakas Szabolcs.

A történelmi adatokkal átszőtt meséket az iskola könyvtárában, székely ruhába öltözve adta elő az a kilenc diák, akinek a munkája a legjobban sikerült. Az esemény nívóját emelte a tanulók népdalos, néptáncos, furulyás előadása is.

A legjobb legendát lejegyző Nyulas Szilvia 5. osztályos tanuló legendáriumos ajándékcsomagot kapott, de a többi résztvevő munkáját is értékelték, őket oklevéllel és székelyudvarhelyi mézeskaláccsal jutalmazták.

„Azt szerettük volna, hogy egy kissé ünnepélyesebb legyen a hangulat, egy kis folklór előadással díszítettük a mai műsort, a díszletet is a régi fonók hangulatához igazítottuk. Célunk a játékba való bekapcsolódással az volt, hogy felelevenítsük a régi múltat a gyerekek számára, elmélyítsük a magyarságtudatukat, érezzék, hogy ami rég volt, az is szép, az is értékes. Úgy gondolom, hogy maga ez a játék, ez a lehetőség egy kincs a gyermekek számára, sajátjuknak érezhetik majd Székelyföld legendáriumát, hogyha a saját munkájuk is benne van” – nyilatkozta Kacsó Zsuzsanna Tünde, az iskola igazgatónője.

 
szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés