Elkezdték Marosvásárhelyen a volt tanoncotthon felújítását

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Nekifogtak a több közhivatalnak helyet adó marosvásárhelyi volt tanoncotthon épületének felújításához. A munkálatok menetéről Semina Baricz igazgató, míg a műemlék épület felújítási tervének elkészítéséről, a nehézségekről Keresztes Géza műépítész beszélt.

Simon Virág

2016. július 13., 15:182016. július 13., 15:18

Az épület felújítási tervét Keresztes Géza marosvásárhelyi műépítész és csapata készítette. Érdeklődésünkre elmondta, nagyon jó, hogy a főtéri műemlék épületet végre felújítják, hiszen sem a helyiek, sem a turisták szempontjából nem mindegy, hogy milyen látvány fogad a város szívében. Az épületben a legnagyobb kárt a behulló csapadék okozta, amely károsította a tetőszerkezetet, és jelentősen megrongálta a városháza felőli részen levő erkélyt is. Itt eredetileg voltak vízelvezetők, de azok leestek. „A terv elkészítésekor megoldásokat javasoltunk az erkélyről való vízelvezetésre, a műkő díszítőelemek visszaállítására. A falfeltárási munkálat során kiderült, hogy a drapp különböző árnyalataival volt lefestve az eredeti épület, így ennek visszaállítását is kértük” –  mondta Keresztes Géza.

A műépítész arról is beszélt, hogy az épületben különböző igazgatóságok működnek, majd mindeniknél légkondicionáló berendezések vannak felszerelve, s ezek külső része az épület utcai homlokzatán „dísztelenkedik”. A munkálatok során ezeket mindenképpen le kell szerelni, mivel a por és a hulló vakolat miatt károsodnának. Felvetették, hogy a felújítást követően a berendezéseket ne a külső homlokzatra, hanem a belső udvarra szereljék fel, de voltak olyan igazgatóságok, ahol azt mondták, hogy nekik a szakminisztérium által jóváhagyott idei költségvetésben erre nincs pénz jóváhagyva, így nem tudják megtenni. „A munkálatok során majd kiderül, hogyan oldódik meg ez a kérdés, tény, hogy a felújított műemlék épületen semmi keresnivalójuk a légkondicionáló berendezéseknek” – vélekedett a szakember. 


Az épület tulajdonosa a szociális és kifizetési igazgatóság, amelynek vezetője, Semina Baricz érdeklődésünkre kifejtette: a Bolgár tér felőli részt már felállványozták a szakminisztérium által versenytárgyaláson kiválasztott kivitelező cég munkatársai. „A pénzalapot a minisztérium biztosítja, a munkálat három szakaszban zajlik majd. Elsőként, s ez a legfontosabb, a tetőszerkezet felújítása és a homlokzat szigetelése történik meg. Erre megvan a pénzalap és a kivitelező is. Ezt december elsejéig kell befejezni. Ez a legsürgősebb, hiszen jelenleg a harmadik emeleti és a manzárdban levő igazgatóság irodái beáznak” – mondta Semina Baricz. A munkálatok második része a műkőből készült díszítőelemek helyreállítása lesz, de erre idén csak akkor kerülhet sor, ha a költségvetés-kiegészítéskor pénzt kapnak erre, és versenytárgyaláson ki tudják választani a kivitelezőt. A harmadik és utolsó szakasz a nyílászárók cseréjére vonatkozik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük

Napok kérdése és aláírják az illetékes hatóságok a sótalanító berendezések beszerzésére vonatkozó szerződéseket és elkezdődhet a felszerelésük, beüzemelésük. Negyvenezer Maros megyei lakosnak lehet újra tiszta, vezetékes ivóvize.

Még mindig a sótalanító berendezésekra várnak, hogy legyen rendes ivóvizük
2025. szeptember 09., kedd

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok

A George Enescu Nemzetközi Fesztivál keretében nyitja meg az új évadot a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia szerdán, amikor a Kultúrpalota nagytermében többek között az Isztambuli Állami Szimfonikus Zenekar is fellép.

George Enescu hegedűjén szólalnak meg az évadnyitó dallamok
2025. szeptember 09., kedd

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás

Dán-svéd őrkutyát és continental bulldogot is hoznak a marosvásárhelyi nemzetközi kiállításra, amelyet idén a Víkendtelepen tartanak. A ritka fajták mellett a közismert és népszerű kutyákat is meg lehet csodálni.

Új helyszínen lesz a nemzetközi kutyakiállítás
2025. szeptember 08., hétfő

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy 16 éves fiatalt, miután pénztárcát lopott el egy autóból az elmúlt hétvégén Marosvásárhelyen – közli a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.

Autóból lopott pénztárcát egy kiskorú, előzetes letartóztatásba került
2025. szeptember 08., hétfő

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?

Katonák, a hegyivadász alakulat és a vegyibaleset-elhárító egység tagjai gyakorlatoznak az elkövetkező napokban a marosvásárhelyi vegyipari kombinátnál.

Gyakorlat: mit kell tenni vegyi katasztrófa esetén?
2025. szeptember 08., hétfő

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen

Egyházi és világi elöljárókkal, az iskola közösségével telt meg a Keresztelő Szent János Templom hétfőn az újraalapított Római Katolikus Líceum tanévnyitóján, amelynek fő mozzanatait Tamási Zsolt iskolaigazgató hajtotta végre az ünnepség végén.

Fekete szalagok nélkül, új reménnyel indult el az újraalapított katolikus iskola Marosvásárhelyen
2025. szeptember 08., hétfő

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak

A Bolojan-kormány lemondását követelték hétfőn délelőtt a Maros megyei prefektúra előtt összegyűlt tiltakozók. A tanügyben dolgozók mellett ott voltak a szociális igazgatósághoz tartozó alkalmazottak, de a polgármesteri hivatalok dolgozói is.

Az ünnepélyes tanévnyitók helyett az utcán tiltakoztak
2025. szeptember 08., hétfő

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen

Szúnyog- és kullancsirtást végeznek Marosvásárhely közterületein az esti órákban, és ellenőrzik a patkánycsapdákat is – tájékoztat a polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.

Szúnyog- és kullancsirtás kezdődik Marosvásárhelyen
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében

Életét vesztette egy 42 éves motoros vasárnap délután a Maros megyei Monosfaluban.

Meghalt egy motoros Maros megyében
Meghalt egy motoros Maros megyében
2025. szeptember 07., vasárnap

Meghalt egy motoros Maros megyében

2025. szeptember 07., vasárnap

Nyolcan hagyták el a lángokban álló házat Marosszentgyörgyön

Lakástűz volt vasárnapra virradó éjszaka Marosszentgyörgyön, ahova a mentőszolgálatosok is kiszálltak.

Nyolcan hagyták el a lángokban álló házat Marosszentgyörgyön