Fotó: Boda L. Gergely
A Néppárt megijedt a szavazóktól címmel adott ki közös közleményt pénteken Brassai Zsombor Maros Megyei RMDSZ elnöke, valamint Biró Zsolt, az MPP elnöke. Portik Vilmos határozottan elutasítja a közleményben megjelenő vádakat, és az előválasztások leszögezett szabályainak betartását kéri versenytársaitól.
2015. október 09., 13:512015. október 09., 13:51
2015. október 09., 18:202015. október 09., 18:20
„Örvendetes tény, hogy a marosvásárhelyi előválasztás megmozgatta a magyar politikai közösséget, a választópolgárok közel egynegyede regisztrált. A folyamat dinamikája azt mutatja, hogy az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés” – olvasható a Brassai Zsombor és Biró Zsolt által aláírt közleményben.
Mint írják, az RMDSZ ennek ismeretében fordult kedden előbb informálisan, majd formálisan is az előválasztást lebonyolító többi politikai párthoz. „A Magyar Polgári Párt támogatta, a Néppárt azonban határozottan elutasította, hogy lehetővé tegyük a pótlistás szavazást azok számára is, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak regisztrálni vagy regisztrációjukat nem rögzítették a rendszerben. Még sajnálatosabb, hogy a párt polgármesterjelöltje is elutasította kezdeményezésünket”.
Szerintük Portik Vilmos a jelek szerint megijedt a szavazóktól, különben nem volna oka megakadályozni annak lehetőségét, hogy a marosvásárhelyiek minél nagyobb számban vehessenek részt az előválasztáson.
„Bár az előválasztási bizottság a többségi szavazás elvén működik, az MPP és az RMDSZ álláspontja szerint egy ilyen súlyú kérdésben csak konszenzussal lehet dönteni. Ezért sajnálattal tudomásul vesszük a Néppárt döntését. Ha meggondolnák magukat, vasárnap reggelig bármikor szívesen leülünk egy újabb tárgyalásra” – fogalmaznak a közlemény aláírói, akik az urnáktól elzárt magyar polgárokért a Néppártot tennék felelőssé.
„Ami a személyemet is érintő sajtóközleményt illeti, két dolgot szeretnék világossá tenni! Elsősorban azt, hogy a marosvásárhelyi polgároktól nincs okom félni, sem megijedni. Attól a várostól nem kell félni, amelyiknek tízezreket megmozgató rendezvényén tapasztaltam az erejét, élni akarását és megbecsülését. Itt és most nem a jelöltek, így tehát nem is az én személyes sikerem a fontos, hanem az, hogy a város érezze: mindannyian, közösen hoztunk döntést a jövőre nézve. Tekintettel arra, hogy mindhárom jelölt az új nemzedéket képviseli, az előválasztáson a marosvásárhelyi magyarok számára csak jó vagy jobb döntés születhet. Az ő akaratukat senki nem fogja kétségbe vonni” – írja Facebookon közzétett reagálásában Portik Vilmos, a marosvásárhelyi EMNP elnöke.
Szerinte egyébként a Magyar Polgári Párt elnökének a véleménye számít ugyan, de akkor számítana igazán, ha az előválasztások szervezéséből, annak minden anyagi és emberi erőforrást igénylő munkájából ugyanolyan mértékben venné ki a részét, mint amilyen mértékben megnyilatkozik.
Portik Vilmos közzétette azt a levelet is, amelyet az RMDSZ és az MPP csütörtöki javaslatára küldött. Ebben kifejti, hogy az eredeti megegyezett szabályszerűségekhez képest elég sok mindenben eltérés volt tapasztalható az elmúlt időszakban.
„Az előválasztás regisztrációhoz való kötése volt az egyik legszilárdabb szabály, amit lefektettünk. Maga az a tény, hogy az eredetileg májusra tervezett előválasztást egészen mostanáig halasztottuk, eléggé megtépázta a kezdeményezés hitelességét, de a regisztráció tekintetében legalább utolsó pillanatig következetesek maradtunk. Éppen ezért nem tudok partner lenni egy olyan döntésben, amivel saját magunk által állított szabályokat nem veszünk komolyan, és magunk által hónapokon keresztül hangoztatott, kizáró jellegű aktust a sutba vágunk” – írja válaszlevelében Portik.
Hozzáteszi, nem ért egyet a pótlisták alkalmazásával azért sem, mert egy fél éven keresztül alkalom és lehetőség nyílt a névjegyzékbe való jelentkezésre. Szerinte nem érdemes az marosvásárhelyiek bizalmával játszadozni. „Mivel a pótlisták alkalmazása voltaképpen a teljes eddigi regisztráció szükségszerűségét kérdőjelezné meg, illetve a gyakorlatban azt jelentené, hogy előzetes regisztráció nélkül is részt lehet venni az előválasztásokon, helytelen döntés lenne” – fogalmaz. Portik továbbá nem szeretné, ha pártoktól független erők tömegével szervezhetnek be résztvevőket, hogy a választás eredményét befolyásolják, elérve ezzel azt, hogy a végeredmény eltérjen a résztvevő polgárok által kifejezett véleménytől. Mivel ennek a lehetősége továbbra is fennáll, ezért helyteleníti a javaslatot.
„Távlati terveinknek sem tesz jót, ha menet közben, de főképp utolsó percen hozunk olyan szabálymódosításokat, amelyek azt sugallják, hogy sem stratégiában, sem koncepcióban nem tudunk gondolkodni. Az összefogáshoz, a jó együttműködéshez kiszámíthatóság, tervszerűség és következetesség szükséges” – zárul Portik Vilmos válaszlevele.
Többéves kihagyás után hétvégén újra megrendezik a Szovátai Napokat. Május 10–11-én kézművesvásárral, gulyásfőző versennyel, koncertekkel és néptáncelőadásokkal várják az érdeklődőket.
A 14 éves fiú egy marosvásárhelyi gyerekotthonból távozott május 8-án, és még nem tért vissza. A rendőrség a lakosság segítségét kéri a fiú megtalálásban.
Idén is lesz Civil Cross közösségi szaladás a Civil Szervezetek Vásárán Marosvásárhelyen, amellyel az egészséges életmód mellett a közösségi szellemet, a társadalmi befogadást és az aktív polgári részvételt népszerűsítik.
Ismét lencsevégre kapták, ahogy egy anyamedve és három termetes bocsa sétál a Somostetőn. A marosvásárhelyi városháza elővigyázatosságra inti a lakókat és ígéri, hogy dolgoznak a helyzet megoldásán.
Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti sírhelyét őrző agyagkatonák hasonmásai láthatóak azon a tárlaton, amelyet a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyitottak meg szerda délután. A látványos tárlaton megismerhetjük a kelta temetkezési szokásokat is.
Az oktatási törvény szerint a kisebbségi oktatásban minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – az adott kisebbség nyelvén kell oktatni. A magyar tagozattal ellentétben azonban a német tagozatokon ez nem érvényesül.
Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.
Nem győzi a marosvásárhelyi virágkertészet a városi zöldövezetek karbantartását, kevés az alkalmazott a fűnyíráshoz, a fák metszéséhez – indokolta az illetékes válaszként arra, hogy vannak olyan városrészek, ahol térdig ér a fű. Beszélt a megoldásról is.
A csatornafedők szintre emelésén dolgoznak Marosvásárhelyen a Dózsa György utcában, de ezzel nem érnek véget a két éve megkezdett munkálatok. Módosítani fogják a már felfestett sávokat is, a rendőrség utasítására.
Idén először Romániában, Marosvásárhelyen is látható lesz a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, Magyarország egyetlen Oscar-kvalifikáló fesztiváljának néhány filmje.
szóljon hozzá!