Életmentő ákosfalvi SMURD-egység

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

A megalakulása óta eltelt alig három és fél hónap leforgása alatt több száz életet mentett és betegen segített az ákosfalvi rohammentő-szolgálat (SMURD).

Szucher Ervin

2015. május 07., 17:572015. május 07., 17:57

A megálmodóikon kívül nem sokan hitték volna, hogy Ákosfalván, a Marosvásárhelytől mindössze tizenegy kilométerre fekvő, főút menti községben ekkora szükség van a rohammentő-szolgálat beindítására. A január 17-én avatott legújabb SMURD-egység az eltelt időszakban naponta mintegy öt-hat mentőhívásnak tesz eleget. A nyárádmenti térségben az addig akár húsz percig, fél óráig elhúzódó kiszállási idő percekre rövidült. Az ákosfalvi mentősöket a 112-es központi hívószámról nem csak a betegekhez irányítják; a szintén helyi tűzoltókkal együtt a tűzesetekhez is kiszállnak, és vasvágó-eszközeikkel ott vannak az autóbaleseteknél is.

„Megérte összefogni az állami hatóságokkal, valamint a civil társadalommal, és létrehozni a mentőegységet. Fontos utakat aszfaltozni, hidakat építeni, de annál is fontosabb odafigyelni az emberek egészségére, biztonságára, életére. Ezt igazán csak az tudja értékelni, akihez egyszer már kiszálltak a mentőseink, hisz az élete akár pillanatokon is múlhatott” – állítja Osváth Csaba, Ákosfalva polgármestere, a mentőegység létrehozásának kezdeményezője. Az elöljáró azt szerette volna, ha a régió többi önkormányzata – Backamadaras, Balavásár, Gyulakuta, Nyárádkarácson és Dózsagyörgy – is társul a projektben, azonban az ákosfalvi felkérés visszhangtalan maradt. Persze ez nem jelenti azt, hogy a mentősök nem szolgálják ki a környékbeli települések lakóit – tartja fontosnak megjegyezni Osváth.

A féléves működés után az elöljáró erről majd pontos kimutatást készül RMDSZ-es polgármesterkollégái asztalára tenni, illetve a térség lakóinak tudomására hozni. „Nem másért, de jó lett volna, ha a költségeknek egy részét átvállalják – mondja. – Így szinte minden kiadás ránk és a helyi Napsugár Emberjóléti Egyesületre hárul”. Az önkormányzat a helyiséget és a teljes logisztikát bocsátotta a mentősök rendelkezésére, a civil szervezet az éjjel-nappali szolgálatot teljesítő tizennégy alkalmazottnak állja a fizetését, míg a megyei katasztrófa-védelmi felügyelőség a mentőautót, a megyei kórház pedig az üzemanyagot és a fogyóanyagokat biztosítja.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés