Elakadt a csókfalvi híd építése

Amikor úgy tűnt, hogy akadálymentesen kivitelezhető az infrastruktúrafejlesztési projekt, a makfalvi önkormányzat nem várt hibával találta szembe magát.

Gligor Róbert László

2014. november 06., 12:592014. november 06., 12:59

Komplex infrastruktúrafejlesztési projekt megvalósítása folyik Makfalva községben. Csókfalvától indulva a Nagyaszói erdei út Szolokma és Siklód közötti szakaszát javítják fel, újjáépítik az azon levő hidakat, míg Csókfalván új hidat építenek a Kis-Küküllőn át, és az oda vezető Bartha utcát leaszfaltozzák.

Hibásak az adatok?

A küküllői híd építésének kivételével minden munkálatot az idén be tudnak fejezni, ám a híd tervezésénél hiba történt. Előbbi földtani tanulmányok szerint hét és fél méter mélységben olyan palaréteg található, amely alkalmas arra, hogy a híd pilléreinek alapját ráépítsék. Ám a kotrógéppel tíz méter mélységben sem találták meg ezt a réteget. Azt feltételezik, hogy az elbontott, több mint százéves fahíd megépítése után a folyó a pilléreknél kimosta a palaréteget, és az most a véltnél mélyebbre került.

Mivel a szükséges hídalapot egy teljesen más technológiával kell megvalósítani, és ez nem képezte eredetileg a terv részét, új közbeszerzési eljárást kell kiírni erre. Így teljesen lehetetlen a tél beállta előtt a hidat megépíteni. Pedig a műépítészeti munkálatok gyorsan elvégezhetők, az átívelő betongerendák is elkészültek. Remélhetően az alapozást is ugyanaz a cég nyeri meg, amely a jelenlegi munkálatokat is végzi, különben nehéz elképzelni, hogy a kettő összeegyeztethető lenne majd – árulta el kételyeit a projekt kapcsán Márton Zoltán, Makfalva község polgármestere. A tél folyamán megszervezik a közbeszerzési eljárást és remélhetőleg a tavasszal két hónap alatt befejezik a hídépítést – tette hozzá a község vezetője, akitől azt is megtudtuk: a projekt összköltségvetése 5,6 millió lej, de van elegendő pénz arra, hogy az új hídalapozás megtörténhessen többletkiadások nélkül.

A kisebb hidak építése is gondot okoz

Szolokma belterületén két új híd építése is részét képezi a tervnek. Nem kis gondot okozott azonban az, hogy a jelenlegi árvízvédelmi előírásoknak megfelelően jóval magasabbra kell építeni azokat a jelenleginél. Így most már a híd környékén lakóknak az útra való kijutás is gondot okoz. „Ami jó volt több száz éven át, az az Uniónak most nem jó, és az árvízvédelmet azért szigorították meg, mert senki nem vállalja annak ódiumát, hogy esetleg a víz elönt néhány udvart vagy hidat visz el az ár” – méltatlankodott a polgármester, aki azon is bosszankodott, hogy a jelenlegi útra „gízai piramisokat” kell építeni, hogy előírt magasságú legyen a híd. Hogy a lakosság elégedetlenségét enyhítse, a kivitelező elvállalta, hogy saját költségén elvégez néhány árvízvédelmi munkálatot az eddig veszélyesnek számító partszakaszokon.


Van út, nincs út

A gombhoz varrt kabát meséjéről van szó – folytatta Márton Zoltán polgármester. Azaz nem a szükségleteknek megfelelő pályázatokat írnak ki a hatóságok, hanem a közösségeknek kell a kiíráshoz alkalmazkodniuk. Ahhoz, hogy a Küküllőn új híd épülhessen, erdei utak javítását kell elvégeznie a községnek. Mindemellett azt is abberánsnak tartja az elöljáró, hogy a Szolokma és Siklód között feljavított utat nem szabad a közforgalom előtt megnyitni, hanem sorompóval le kell zárni, hiszen kitermelő erdei útról és nem közútról van szó. Miközben itt van néhány kilométer jó út, addig ennél kétszer hosszabb és rosszabb a „hivatalos” út a két település között. A feljavított szakasz nem éri el Siklódot, de remélik, hogy az etédi önkormányzattal közösen a fennmaradt pár száz métert is korszerűsíteni tudják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés