
Fotó: Haáz Vince
A fiatalok felvilágosítása érdekében kötött együttműködési szerződést a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi kara és a Bolyai Farkas Gimnázium. A következő hónapokban az egyetemisták péntektől drogprevenciós programokat tartanak a középiskolásoknak.
2014. október 26., 11:282014. október 26., 11:28
A Sapientia marosvásárhelyi karának közegészségügy szakos hallgatói szakmai gyakorlatuk keretében szervezik meg a felvilágosító programokat tanáraik segítségével. A pénteki megnyitón Kovács Réka Rozália és Lukács Márton Réka egyetemi tanárok beszéltek a szakról, majd a függőségekről a tíz-, tizenegy-, illetve a tizenkettedikes diákoknak. Kovács Réka Rozália elmondta, nagyon sok fiatal küzd a függőséggel. „Minden szülő azt gondolja, hogy a szomszéd gyereke biztosan iszik, cigarettázik vagy drogozik, de az övé nem. Az a célunk, hogy felhívjuk a fiatalok figyelmét a függőség következményeire, és segítséget nyújtsunk azoknak, akik igénylik ezt. Egyedül nagyon ritkán sikerül leszokni valamely káros szenvedélyről, és az első lépés az, hogy az illető beismerje, hogy szüksége van segítségre” – magyarázta a pszichológus.
A bolyais diákok az osztályfőnöki órák keretében hallhatnak a függőségről az egyetemistáktól. Három alkalmon vesznek majd részt, ezek témája a drogok, az alkohol és a dohányzás. „A serdülőkor az az időszak, amikor minden a feje tetejére áll, és az addigi elképzelések teljesen megváltoznak, sok elvárás és nyomás nehezedik a fiatalokra, emiatt nyúlnak különböző szerekhez. Nagyon fontos a családokban a kommunikáció, ez segíthet abban, hogy a diákok ne érezzék elhanyagolva magukat” – mutatott rá Lukács Márton Réka szociális munkás.
A középiskola igazgatója, Bálint István úgy véli, minél többet kell beszélni erről a témáról, azért is létesítették ezt az együttműködést. „Az iskola célja, hogy egészséges fiatalokat neveljen, akik nem csak tanulmányaikban jeleskednek, hanem tájékozottak a függőségek terén is. Eddig is beszéltünk erről az osztályfőnöki órákon, hívtunk előadókat is ebben a témában, de ez egy nagyobb méretű projekt. Egyelőre egy évre kötöttünk szerződést a Sapientiával, de reméljük, hogy ez egy hosszú partnerség kezdete. A szülőknek is tartunk majd előadásokat, hiszen nagyon fontos, hogy ők is tájékozottak legyenek, és ezáltal is jobban odafigyeljenek gyerekeikre” – mondta az intézményvezető.
A diákok is nagy érdeklődéssel hallgatták az egyetemi tanárok előadását, hiszen nem idegen számukra a téma, így gondolja a tizedik osztályos Balda Roland is. „Szerintem a drog, a cigaretta és az alkohol nagyon káros a fiatalok számára, ezért nagyon jó, hogy vannak olyanok, akik tanácsot adnak nekünk ezen a téren. Az én környezetemben is sokan vannak, akik cigarettáznak, de szerintem nem jó ötlet kipróbálni” – mondta a diák.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!