Egyik farmon tejelő, másikon húsállatokat tenyésztenek

•  Fotó: Gligor Róbert László

Fotó: Gligor Róbert László

Negyedszer rendezte meg az Agrárakadémiát az RMDSZ mellett működő Maros megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács. Ezúttal nem előadásokra hívták az érdeklődőket, hanem két nyárádmenti állattenyésztő telepet látogattak meg.

Gligor Róbert László

2017. március 03., 12:172017. március 03., 12:17

A nyárádszentlászlói Takács Agrozoot 1993-ban indult családi vállalkozásként, 2001-ben megvásárolták a volt állami gazdaság állattenyésztő telepét, ekkor álltak át romántarka fajta szarvasmarha tenyésztésére tejtermelés céljából. Az EU-csatlakozás küszöbén felgyorsult a nemesítés és az állományszaporítás, 2005-ben „jól álltak” a tejpiacon, napi 820 liter tejet szállítottak – idézte fel a kezdeteket az állatorvos teleptulajdonos, Takács Benjámin. A vemhes állatokat elkülönítik ellés előtt, különleges takarmányozással megtisztítják a szervezetüket és felhizlalják őket.

A telep „szülészetéről” a borjak a „nevelőbe” kerülnek, a 200 kilogrammot meghaladók Szent György napján pedig a legelőre, szabadtartásba. A farm 450 állattal rendelkezik, ebből 200 fejős, 40 vemhes üsző, 25 bikaborjú, a többi növendék. Naponta kétszer fejnek a fejőházban, a tej hűtőtankba kerül. Naponta 3600 literrel termelnek. Olyan egyedük is van, amely egy laktációs ciklusban tízezer liter fölött adott le tejet.

Takács fia, József tavaly takarmánykeverő mikroüzemet indított be a farm mellett. A gabonát maguk termesztik, a fehérjejavítót vásárolják, a liszt vagy granulátum formájú terméket helyben csomagolják eladásra. Saját recept szerint dolgoznak, a terméket gazdaságos ár és jó minőség jellemzi.

A következő állomás Nagy Péter Tamás – volt mezőgazdasági államtitkár – Cserefalván berendezett farmja volt. Hét éve indította meg a szarvasmarha tenyészetet, s mert a tejből már túltermelés volt, ő a húsállatok tenyésztése felé irányult. Cserefalván piros Angust tenyészt, egy másik farmra a jobb genetikai állománnyal rendelkező fekete Angust telepítette, egy harmadikon növendékállatokat tartanak. Összesen 500 állattal 480 hektáron gazdálkodnak, a gabonát vásárolják, csak a silókukoricát és a lucernát termesztik meg. A cserefalvi farmon 280 állat van, ebből 150 anya. Ezek az állatok nem istállóigényesek, az idén télen is -24 Celsius-fokos hidegben ellettek, az újszülött borjak fél óra múlva már lábra álltak. Fél évig a legelőn, fél évig a telepen vannak, keverőautó osztja a takarmányt, csupán öt személy dolgozik itt. Nagy Tamás szerint a húsmarha iránti kereslet növekszik, de a piacra jutás egyik feltétele a minőség. Nem csak a súlygyarapodásra, hanem a hús összetételére is figyelnek, hisz ez meghatározó tényezője az árnak. A piac másik fontos követelménye a mennyiség, ezért a gazdáknak szövetkezésben kell gondolkodniuk, egységesen kell megszervezniük az eladást, hogy kedvezőbb árat tudjanak kialkudni. A jelenlegi árak viszont alig fedezik a fenntartási költségeket, ezért csupán a területek és állatok utáni támogatásokat tudják fejlesztésekre fordítani.

A farmlátogatások után a résztvevők a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) Maros megyei szakembereivel is találkoztak. A kötetlen beszélgetésen Ovidiu Săvâșca igazgató, Bordi Zsolt igazgatóhelyettes és Makkai Ibolya mérnök adtak tanácsokat és válaszokat a felvetett kérdésekre. Szó esett az új gazdaságok által lehívható támogatások feltételeiről, tejellenőrzésről, állatnemesítésről.

Az Agrárakadémiát fiatalok indították útnak tavaly, mert úgy látták a statisztikákból, hogy a támogatásban részesülő gazdák alig egyötöde negyven év alatti, s úgy gondolták, a jó példák felmutatásával, információk átadásával hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fiatalok is megkedveljék a mezőgazdaságot. Ez a negyedik találkozó egy év leforgása alatt, s mostanra a százat is elérte a résztvevők száma, akik nemcsak Maros, hanem Hargita, Szilágy és Kovászna megyékből is érkeztek – részletezte Joó Andrea Erika szervező.

Nagy Tamás is szívesen támogatja az olyan rendezvényeket, ahol a gazdák asztal mellett találkoznak, ismerkednek, véleményt cserélnek és szeretné, ha a fiatalok folytatnák ezeknek a találkozóknak a szervezését. A Takács család is jónak találja a kezdeményezést, ezért ő is támogatja, sőt meglepő számukra ez a nagy érdeklődés, hogy a fiatalok ennyi gazdát meg tudtak szólítani – mondta el Takács Benjámin.

A somosdi Bartha Vilmos tucatnyi szarvasmarhával és 40 hektár földdel rendelkezik, ebben az ágazatban szeretne maradni, számára minden információ, jó példa hasznos lehet. A csíkdánfalvi Albert Jenőék nyolcvan pirostarkával termelik a tejet, de mivel ennek ára ingadozó, Nagy Tamástól tucatnyi húsállatot vásároltak, azokat szaporítják most. Kíváncsiak voltak mintagazdaságára, ezért jöttek ide. A nyárádmagyarósi Demeter Zoltán bikákat és sertéseket tenyészt, őt az itt szerezhet információk vonzották – mondta el az Agrárvilágnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 08., vasárnap

Mit keres a bukaresti turista Székelyföldön? Maros megye a fővárosi turisztikai vásáron

Bár a nagyszabású külföldi reklámkampány elindítása még várat magára, a belföldi piacon továbbra is aktív Maros megye. Jövő héten a Bukarestben megnyíló országos turisztikai vásáron keresik a választ arra, mire vágynak leginkább a bukaresti látogatók.

Mit keres a bukaresti turista Székelyföldön? Maros megye a fővárosi turisztikai vásáron
Hirdetés
2026. február 07., szombat

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban

Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.

A „bandavezér” hatása: így alakul ki a kiközösítés már óvodáskorban
2026. február 06., péntek

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program

Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.

Egyre népszerűbb a marosvásárhelyi iskolabusz-program
2026. február 06., péntek

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek

Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.

Jelentős a múltja a fotópapírgyárnak, talán jövője is lesz a létesítménynek
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság

Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.

Tanultak a parajdi katasztrófából: 30 ezer literes tartálykocsit kapott a tűzoltóság
2026. február 06., péntek

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.

Aranysárkány a marosvásárhelyi Stúdió Színházban
2026. február 06., péntek

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?

Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.

Konkurenciaharc: kinek panaszkodhatnak a pórul járt utasok?
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen

Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.

Másfél óra alatt több mint ötven bírság: átfogó ellenőrzést tartott a közlekedésrendészet Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen

Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.

Miért felejtettünk el jól aludni? – neves szakemberek keresik a választ Marosvásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval

Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.

Ürítik a bözödújfalusi gyűjtőtavat – videóval
Hirdetés