Egyhamar nem kíván az erdélyi magyar politikum részese lenni Jakab István

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Négy nappal a Szövetségi Állandó Tanács döntése után sem értesítette senki Jakab Istvánt arról, hogy az RMDSZ miért törölte a Maros megyei szenátusi lista második helyéről. A szakpolitikus még csak nem is gyanítja, miért kapta az övön aluli ütést.

Szucher Ervin

2016. október 05., 14:132016. október 05., 14:13

Jakab István a leginkább azt nehezményezi, hogy a pénteki döntés óta senki meg nem kereste, és meg nem magyarázta neki, miért ejtették a listáról. A megrökönyödése annál is nagyobb, mivel kiütésének szinte semmiféle előjele nem volt.

„Az idén többször is elbeszélgettem Kelemen Hunorral, előbb februárban, majd márciusban, aztán a helyhatósági választások után, legvégül pedig a nyáron. Soha nem mondta, hogy ne jöjjek haza Brüsszelből, és ne gondolkodjak a parlamenti politizálásban. A szeptember 19-ei megmérettetés előtt viszont már több befolyásos Maros megyei politikus is üzent, hogy nem szívesen látnának a törvényhozásban. De ezek az üzenetek is másod-harmadkézből jutottak el hozzám” – mondta el Jakab.

Kérdésünkre, hogy kinek állhatott útjában, neveket nem említett, csupán annyit mondott, hogy már augusztusban észlelte, hogy a kártyák előre le vannak osztva Novák Zoltán és Kozma Mónika számára. Ilyen kontextusban rá meg a megyei szervezet elnökére, Brassai Zsomborra a másik két jelölt magas rangú pártfogói valósággal ellenségként tekintettek, fogalmazott Jakab. Mint ismert, Brassainak nem sikerült felrúgnia a papírformát, a négyük versenyében az utolsó lett, Jakab azonban sokak meglepetésére, egy szavazattal megelőzte a favoritként induló Kozma Mónikát, és Novák után a második helyen végzett.

„Nem az a bajom, hogy nem voltam bizonyos körök kegyeltjei között, az a gond, hogy nem így kellett volna eljárniuk. Ha már vállalhatatlan vagyok, ahogy a sajtóban is megjelent, előre is szólhattak volna. Mert a mondvacsinált magyarázatok egészen viccesek” – nehezményezte a szakpolitikus.

A történtek ellenére Jakab István nem kívánja megfellebbezni a SZÁT döntését, hiszen ha nem is kapta kézhez annak a szövegét, már rég kifutott a 48 órás határidőből. „És egyáltalán kinek címezzem a fellebbezésemet? A kocka el van vetve – és nem péntek óta” – vélekedett. Az elmúlt napokban felhívta az RMDSZ-t és több személytől is próbált érdeklődni kiiktatása valós okairól; azonban minden egyes illetékes visszakozott, és nem volt hajlandó elárulni semmiféle lényeges dolgot.

Kovács: meg fogja kapni a döntést

A Vásárhelyi Hírlap érdeklődésére, hogy a Szövetségi Állandó Tanács miért nem közölte négy nap elteltével sem Jakab Istvánnal a személyével kapcsolatos döntést, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára azt mondta, hogy a testület nagyon sok döntést hozott, és még nem volt ideje kiközölni azokat. „Jakab István is hamarosan meg fogja kapni” – szögezte le Kovács. A pénteken hozott határozat kötelező érvényű és megfellebbezhetetlen, tette hozzá a szövetség főtitkára. Mint ismert, Jakab helyét mégsem a rangsor harmadik helyezettje, Kozma Mónika kapta meg, hanem a képviselői lista harmadikjának, Császár Károlynak ajánlották fel.

Kelemen Hunort is megpróbálta elérni, de az elnöknek nem volt ideje magyarázattal szolgálni. Jakab megítélésében a szeptember 19-i szavazást követően Kelemen meg akarta mutatni, hogy a mendemondák ellenére a keze és a hatalma Maros megyére is kiterjed.

Az állítólagos vállalhatatlanságával kapcsolatosan a Környezetvédelmi Alapot vezető, államtitkári ranggal rendelkező szakpolitikus kifejtette, hogy valóban van egy befagyasztott állása Brüsszelben az Európai Bizottságnál, amit nem politikai vonalon, hanem versenyvizsgával foglalt el, amit egy négyéves próbaidő követett. A posztját tíz évre fagyasztották be, így valóban bármikor visszatérhetne a belga fővárosba, de az elkövetkező éveit nem Nyugat-Európában képzelte el. „Talán az a baj, hogy szakpolitikus vagyok és nem megélhetési politikus, aki ha kiesik a parlamentből, nincs hova visszamennie?” – tette fel a költői kérdést.

A történtek dacára Jakab István nem fontolgatja a kilépését az RMDSZ-ből, de azzal viszont tisztában van, hogy a szövetség vezetősége többé nem számít a munkájára. Egyébként az övön alulinak érzett ütés után ő maga sem kíván egyhamar az erdélyi magyar politikum részese lenni. Mint mondotta, miután a Cioloş-kormány leköszönése után neki is lejár a Környezetvédelmi Alap élén betöltött igazgatói mandátuma, visszaköltözik Erdélybe, Kolozsvárra vagy szülővárosába, Marosvásárhelyre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával