Egyeztető fórumot javasolt küldöttgyűlésén az SZNT

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását kezdeményezi a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), amely szombaton a marosvásárhelyi Ifjúsági Házban tartotta küldöttgyűlését.

Bakó Zoltán

2014. november 09., 14:112014. november 09., 14:11

A teremben az ülés elején jelen volt Tőkés László, Biró Zsolt és Szilágyi Zsolt is, akik egy-egy rövid beszédben üdvözölték a jelenlévőket, kifejtették álláspontjukat az autonómiatörekvés és megvalósíthatóság ügyében. Úgyszintén jelen volt Andreas Gross svájci parlamenti képviselő, akinek jelentése alapján fogadták el az 1334-es határozatot az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén.

Tőkés László beszédében elmondta: integrálni kell minden jó ügyet, így az autonómiáét is. Hiába megy Kelemen Hunor, Izsák Balázs és Tőkés László külön-külön Brüsszelbe és ott hárman háromféleképpen magyarázzák az autonómia kérdésének általuk elképzelt megvalósíthatóságát, azt vagy nem fogják, vagy nem akarják majd megérteni. Ezért van szükség a törekvések integrálására – mondotta az EP-képviselő.

Az ülésen elfogadtak néhány fontos határozatot. A székelyföldi autonómiastatútumra vonatkozóban leszögezték: tudomásul véve, hogy nem érkezett válasz az Állandó Bizottságnak a romániai magyarság parlamenti képviselőihez címzett azon felkérésére, hogy legyenek partnerek az autonómiastatútum ismételt parlamenti beterjesztésében, az SZNT még egy esélyt kíván adni a közös fellépésnek. Ezért azzal a kéréssel fordul hozzájuk, hogy 2015. február végéig tegyék meg azokat a módosító indítványokat, amelyek számukra elfogadhatóvá tennék Székelyföld autonómiastatútumát.

Elvi nyilatkozatot adtak ki az Európa Tanács 1334-es (2003) és 1985-ös (2014) számú határozataira vonatkozóan. Nyílt levelet intéztek Thorbjorn Jaglandhoz, az ET főtitkárához, utalván arra, hogy immár 44 székelyföldi önkormányzat fogadott el autonómiapárti határozatot, a nyílt levélben arra kérik a főtitkárt, hogy az ET kövesse figyelemmel a romániai közigazgatási átalakítás folyamatát, és emlékeztesse Romániát, hogy a vállalt kötelezettségeit tiszteletben kell tartania.

Az SZNT egy másik határozatban azt kezdeményezte, hogy 2015 januárjában üljön össze az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. Azt javasolta, hogy a fórum keretében az RMDSZ, a Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP), a Magyar Polgári Párt (MPP) és az SZNT képviselői dolgozzanak ki közösen egy olyan elváráscsomagot, amelyet aztán valamennyi erdélyi magyar politika szervezet egységesen képviselhet. Ezt a pozitív európai példák, valamint az ET releváns dokumentumai alapján javasolják kidolgozni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés