Fotókon Umfi, a MOGYE kabalafigurája

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Annak ellenére, hogy a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) szenátusának döntése értelmében szeptember 28-án, szerdán megkezdődött a 2016–2017-es tanév, a hivatalos megnyitót október 3-án, hétfőn tartották.

Gáspár Botond

2016. október 03., 17:242016. október 03., 17:24

A teremben helyet foglaló elsőéveseknek Leonard Azamfirei rektor – román nyelven – elmondta, az oktatói közösség azt szeretné, ha az elkövetkező években „tárgyai, alanyai és partnerei” lennének annak az újító folyamatnak, amelyet idéntől vezetnek be a tantervbe: „többet fogunk megkövetelni, de ígérem, hogy többet is fogunk nyújtani a diákoknak”.

Az intézmény rektorhelyettese, Nagy Előd – magyar nyelven – is ígéretet tett az orvosis gólyáknak, hogy az oktatók legjobb tudásuk szerint segítik majd őket az ismeretek megszerzésében, a szakmaiság elmélyítésében. Hangsúlyozta, a tanévnyitó mindig az elsőévesek ünnepe, akik első céljukat már a nyáron elérték, azaz bejutottak a MOGYE-ra, de ezután gyors ütemben kell igazodjanak a változó egészségügyi világhoz.

Nagy Előd szerint a szakmaiság elsajátításának kihívásával mindenkinek egyedül kell megküzdenie, a tanulásban, a helytállásban ugyanis „senki más nem illetékes helyettük”, a valódi felnőtté válás időszakában pedig nemcsak önmagukat, hanem másokat is formálnak, egymásra is hatással lesznek.

Angela Borda rektorhelyettes – angol nyelven – Romániában, Marosvásárhelyen köszöntötte a külföldi diákokat, és a teljes oktatói közösség nevében „partnerséget” ajánlott és kért az összes diáktól, hogy közösen tehessék emlékezetessé az itt eltöltött éveket.

 

Lucian Goga Maros megyei prefektus a MOGYE mint márka, védjegy Maros megyei, romániai és külföldi ismertségét és elismertségét emelte ki, ezután a román és a magyar diákszervezet, illetve az angolul tanuló külföldi diákok képviselői köszöntötték és biztatták elszántságra, kitartásra és összetartásra társaikat, majd néhány – érthetetlen – szót szólt a taps közepette színpadra lépő egyetemi kabalafigura, Umfi is.

A rendezvény végén a rektor Vivat Academia jelszóval megnyitottnak nyilvánította a 2016–2017-es tanévet, majd technikai részleteket közöltek az elsőévesekkel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával