Egy telefonhívással is segíthetünk a bajba jutott vadakon

Mit tehetünk, ha sérült vadállatot találunk az út mentén vagy a kert mögött, esetleg egy túra során? Kit hívjunk, hogyan segítsünk? Erre adnak most választ – sőt többet is – a marosvásárhelyi természetvédők.

Simon Virág

2016. január 26., 18:282016. január 26., 18:28

2016. január 26., 18:282016. január 26., 18:28

A Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a Vets4Wild Egyesület norvégiai támogatást kapott egy országos hálózat kiépítésére, amelynek során minden megyében olyan szakembereket képeznek ki, akik elsősegélyt nyújtanak a sérült vadállatoknak, s lehetőségeikhez mérten a Maros megyei központokba szállítják.

A Milvus csoport szakemberei kedden sajtótájékoztatón ismertették legújabb programjukat. A csoport sajtósa, Vízi Júlia elmondta, elsősorban a lakosság figyelmét szeretnék felhívni arra, hogy lehetőségük van jelenteni az eseteket, s ezáltal segíteni a sérült vadállatokon. „A kiskereskedésekben fogunk tájékoztató plakátokat kihelyezni, amelyeken feltüntetjük azt a hívószámot, amelyen jelenteni lehet, ha sérült vadállatot találnak. Fontos, hogy ez minél gyorsabban megtörténjen, hogy időben és hatékonyan lehessen segíteni. Legtöbben, ha megsérült vadállatot látnak, a kiskereskedésekben érdeklődnek, hogy mit tehetnek, vagy felhívják a 112-t. A jelenleg kiépülő hálózat szeretné összehangolni ezt a segítő munkát, s minden megyében szakembereket kiképezni arra, hogy ott helyben segítsenek a legtöbbször az emberi tevékenység miatt megsérült állatokon” – mondta a sajtószóvivő.

Zeits Róbert programfelelőstől megtudtuk, nagyon fontos, hogy a sérült állatok a lehető leggyorsabban megfelelő szakemberhez kerüljenek. Volt már példa arra, hogy egy sérült madarat más megyéből saját gépkocsijával hozott el az a jótevő, aki megtalálta. Évente ezer-kétezer madár kerül hozzájuk, valamivel több mint felének tudnak annyira segíteni, hogy visszatérhessen a természetbe. „Jelenleg a marosvásárhelyi és nyárádszentsimoni központban kuvikot, uráli baglyot, rétisast, barna rétihéját, egerészőölyvet, kerecsensólymot és kabasólymot gondozunk” – fejtette ki a programfelelős. Azok a madarak, amelyek súlyos sérüléseik miatt nem tudnak visszakerülni a természetbe, a központban maradnak, s környezetvédelmi órákon szemléltetnek velük.

Borka Levente, a Vets4Wild Egyesület állatorvosa arról beszélt, hogy országszerte toborozzák az állatorvosokat, akiknek neves külföldi szakemberek tartanak képzést a vadállatok elsősegélynyújtásáról.

Az országos hálózat hívószáma, ahol jelenteni lehet a sérült vadállatok helyét és állapotát: 0722–533816.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
2026. június 25., csütörtök

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma

Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.

Elismert magyar személyiség díszpolgárrá avatásába kötött bele a románok civil fóruma
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

Próbafelvételi az orvosi egyetemre
Próbafelvételi az orvosi egyetemre
2026. június 25., csütörtök

Próbafelvételi az orvosi egyetemre

2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén
2026. június 25., csütörtök

Útlezárások a Bözödújfalusi-tó környékén

2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?
2026. június 25., csütörtök

George Simion a marosvásárhelyi városnapokon?

Hirdetés
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.

Autót sodort el a vonat Maros megyében
Autót sodort el a vonat Maros megyében
2026. június 24., szerda

Autót sodort el a vonat Maros megyében

2026. június 24., szerda

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba

Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.

Izzó fűrészporral telt silóhoz riasztották a tűzoltókat Görgényoroszfaluba
2026. június 24., szerda

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen

Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.

Tűz ütött ki egy koronkai irodaházban, két embert elláttak a helyszínen
Hirdetés