
Fotó: Boda L. Gergely
Rengeteg bírságot róttak ki kedden a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei a közrendet, nyugalmat háborítókra, valamint azokra a gépjárművezetőkre, akik nem tartották be a KRESZ előírásait.
2016. február 24., 16:322016. február 24., 16:32
Amint a rendőrség szóvivője, Andreea Pop szerdán tájékoztatott, a 189 bírság zömét közlekedési kihágások miatt osztották ki. Egyetlen nap alatt ez 17 155 lej összbírságot jelentett. A közlekedésbiztonság ellen hat esetben vétettek olyan mértékben, hogy az már elérte a bűncselekmény-besorolást. Szászrégenben kedden két olyan baleset is történt, amelyet a gyalogosoknak járó kötelező elsőbbség meg nem adása okozott. Szerencsére a balesetek két áldozata viszonylag könnyebb sérülésekkel úszta meg, a járművezetők ellen gondatlanságból okozott testi sértés miatt indítottak eljárást.
A közlekedési rendőrök találtak egy olyan vezetőt is, aki be nem jegyzett járművel közlekedett. Ennél súlyosabb, hogy három személy ellen kellett eljárást indítani, akik úgy vezettek gépjárművet, hogy nem rendelkeztek jogosítvánnyal.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!