Drogellenes kampánysiker

Az országos drogellenes küzdelem térképén Maros megye a közepesen veszélyeztetett megyék közé tartozik, Marosvásárhely pedig az egyik „legtisztább” egyetemi központ – nyilatkozta Aleodor Roman, a megyei központ vezetője, Az én drogellenes üzenetem elnevezésű vetélkedő díjazásán.

Simon Virág

2015. május 26., 11:472015. május 26., 11:47

2015. május 26., 11:592015. május 26., 11:59

Az országos drogfogyasztás-megelőző és tanácsadást biztosító központ minden évben megszervezi a középiskolásoknak szóló vetélkedőjét, Az én drogellenes üzenetem címmel. A versenyre kilenc kategóriában lehetett benevezni, többek között esszével, rajzzal, plakáttal. A díjkiosztón Aleodor Roman, a megyei központ vezetője elmondta, idén is a legtöbben a rajz, festmény kategóriában neveztek be. A beküldött számos alkotás azt jelzi, hogy érdemes dolgozniuk, kampányokat szervezniük a fiataloknak, és üzenetük, miszerint a drogfogyasztás káros és pusztító hatással van a személy és a közösség életére is, célhoz ér.

„A hagyományosan Maros megyében is megszervezett verseny célja minél több fiatalhoz eljuttatni az üzenetünket, ugyanakkor arra ösztönözni őket, hogy a különböző önpusztítót cselekvések helyett alkossanak, mutassák meg tehetségüket. Csaknem száz alkotást neveztek be, ezek közül választottuk ki azt a kilenc diákot, aki képviseli megyénket az augusztusban szervezendő országos döntőben. Maros megye minden évben jól szerepelt az országos megmérettetésen, s bízunk, abban hogy idén is így lesz” – nyilatkozta a megyei központ vezetője.

Idén a legtöbb nyertes alkotást szászrégeniek készítették: a rajz, festészet kategóriában első díjas Simon Zsuzsanna, a Petru Maior Gimnázium tanulója lett, szintén ott tanul a legjobb esszét író Alexandru Marius Pop. A megyét képviseli az országos döntőben még: Luciana Danciu  és Daniela Paşcan a dédai Vasile Netea Gimnáziumból, Orbán Erika és Ana Maria Ceontea, a Lucian Blaga Gimnáziumból, Laura Maloş a marosvásárhelyi dr. Bernády György Általános Iskolából, Andra Opriş, a szászrégeni Petru Maior Gimnáziumból és Diana Maria Crişca a Gheorghe Şincai Szakközépiskolából. 

A megyei központ munkatársai önkéntesek segítségével a nyári vakációban a Víkendtelepen és más szórakozóhelyeken szórólapoznak, beszélgetnek a fiatalokkal, és a megye városaiban levő strandokon is kampányolnak majd. Akik különböző függőségüktől szeretnének szabadulni, a 0265-210.230 telefonszámot hívhatják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
2026. június 25., csütörtök

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek

A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.

A folyók nem strandok – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek
Hirdetés