
Az országos drogellenes küzdelem térképén Maros megye a közepesen veszélyeztetett megyék közé tartozik, Marosvásárhely pedig az egyik „legtisztább” egyetemi központ – nyilatkozta Aleodor Roman, a megyei központ vezetője, Az én drogellenes üzenetem elnevezésű vetélkedő díjazásán.
2015. május 26., 11:472015. május 26., 11:47
2015. május 26., 11:592015. május 26., 11:59
Az országos drogfogyasztás-megelőző és tanácsadást biztosító központ minden évben megszervezi a középiskolásoknak szóló vetélkedőjét, Az én drogellenes üzenetem címmel. A versenyre kilenc kategóriában lehetett benevezni, többek között esszével, rajzzal, plakáttal. A díjkiosztón Aleodor Roman, a megyei központ vezetője elmondta, idén is a legtöbben a rajz, festmény kategóriában neveztek be. A beküldött számos alkotás azt jelzi, hogy érdemes dolgozniuk, kampányokat szervezniük a fiataloknak, és üzenetük, miszerint a drogfogyasztás káros és pusztító hatással van a személy és a közösség életére is, célhoz ér.
„A hagyományosan Maros megyében is megszervezett verseny célja minél több fiatalhoz eljuttatni az üzenetünket, ugyanakkor arra ösztönözni őket, hogy a különböző önpusztítót cselekvések helyett alkossanak, mutassák meg tehetségüket. Csaknem száz alkotást neveztek be, ezek közül választottuk ki azt a kilenc diákot, aki képviseli megyénket az augusztusban szervezendő országos döntőben. Maros megye minden évben jól szerepelt az országos megmérettetésen, s bízunk, abban hogy idén is így lesz” – nyilatkozta a megyei központ vezetője.
Idén a legtöbb nyertes alkotást szászrégeniek készítették: a rajz, festészet kategóriában első díjas Simon Zsuzsanna, a Petru Maior Gimnázium tanulója lett, szintén ott tanul a legjobb esszét író Alexandru Marius Pop. A megyét képviseli az országos döntőben még: Luciana Danciu és Daniela Paşcan a dédai Vasile Netea Gimnáziumból, Orbán Erika és Ana Maria Ceontea, a Lucian Blaga Gimnáziumból, Laura Maloş a marosvásárhelyi dr. Bernády György Általános Iskolából, Andra Opriş, a szászrégeni Petru Maior Gimnáziumból és Diana Maria Crişca a Gheorghe Şincai Szakközépiskolából.
A megyei központ munkatársai önkéntesek segítségével a nyári vakációban a Víkendtelepen és más szórakozóhelyeken szórólapoznak, beszélgetnek a fiatalokkal, és a megye városaiban levő strandokon is kampányolnak majd. Akik különböző függőségüktől szeretnének szabadulni, a 0265-210.230 telefonszámot hívhatják.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
szóljon hozzá!