Diáklétszám indokolta bővítés

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Javában zajlik a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem koronkai kampuszában a bentlakás C épületrészének kivitelezése. A tervek szerint jövő áprilisra készül el az épülettömb.

Gáspár Botond

2016. augusztus 08., 12:432016. augusztus 08., 12:43

A marosvásárhelyi kar dékánjától, Kelemen Andrástól megtudtuk, az egyetem három kara a négy helyszínen – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön – 31 alapképzési és 11 mesterképzési szakot működtet. A Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ a marosvásárhelyi kar keretében működik. A Sapientia diáklétszáma 2225, Marosvásárhelyen a 12 alapképzési és 4 mesterképzési szakon 1156 diák kezdte az elmúlt tanévet.

Az intézményvezető szerint – a fenti számadatokat figyelembe véve – a 240 férőhelyes bentlakás kivitelezését egyaránt indokolja a diáklétszám alakulása, a hallgatók többségének származási helye és az ebből fakadó elszállásolási igénye, valamint a jelenlegi oktatási és étkeztetési felületek bővítésének szükségessége, ami pedig elengedhetetlen a Sapientia EMTE küldetésének teljesítése szempontjából.

A létesítménnyel kiteljesedik az egyetemi kampusz, minden rászoruló és arra jogosult hallgatónak kollégiumi elhelyezést tudnak biztosítani, és a kollégium a diákközösség összekovácsolódásának, a közösségi szellem hagyományokon alapuló fejlesztésének egy fontos lehetőségét is jelenti.

A marosvásárhelyi bentlakás-beruházás 2013-ban kezdődött a Magyarország Kormánya által biztosított felhalmozási finanszírozási keret felhasználásával. A kivitelezési szerződés összértéke 14,7 millió lej (mintegy 3,3 millió euró) + áfa. Az első két ütem értéke majdnem 9,2 millió lej (2 millió euró) + áfa, amelyből 2014 októberéig a tulajdonképpeni diákotthon, vagyis az A és a B épülettömb készült el.

Ebben a szárnyban kaptak helyet a hallgatók elszállásolására alkalmas apartman-, illetve garzon-típusú szobák (összesen 80 szoba), szintenkénti közös konyhák, étkező- és raktárhelyiségek, valamint az alagsorban közös mosoda és szárító. A dékán hangsúlyozta, hogy a bentlakás rendelkezik mozgássérültek számára szükséges felszereltséggel. A vasbeton és tégla, illetve tűzálló fa tetőszerkezetes beruházás harmadik ütemének munkálatai idén júniusban kezdődtek el, az építő cég vállalása szerint pedig az egyetem 2017 áprilisában használatba veheti a két konferenciatermet (225 személy), 225 férőhelyes ebédlőt és 12 tantermet (előadó- és tanulótermek) tartalmazó új épülettömböt, amelyhez 1000 férőhelyes kápolna is csatlakozik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason

Lángra kapott egy személyautó Marosludason péntek este. A helyi tűzoltókat riasztották a tűz eloltásához.

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason
Kigyulladt egy autó utastere Marosludason
2026. október 16., péntek

Kigyulladt egy autó utastere Marosludason

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Felfüggesztett büntetés mellett, jogosítvány nélkül vezetett – elkapták a rendőrök

A marosvásárhelyi Segesvári úton állították meg a rendőrök azt a személygépkocsit, amelyet egy 32 éves férfi vezetett, jogosítvány nélkül. Eljárást indítottak ellene.

Felfüggesztett büntetés mellett, jogosítvány nélkül vezetett – elkapták a rendőrök
2026. október 16., péntek

Több mint egy kiló kannabiszt adtak tovább, amikor lecsaptak rájuk a rendőrök

Tetten értek egy 20 éves és egy 23 éves fiatalt, miközben éppen több mint 1,2 kilogramm kannabiszt adtak át. A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei kezdeményezték 30 napos előzetes letartóztatásukat.

Több mint egy kiló kannabiszt adtak tovább, amikor lecsaptak rájuk a rendőrök
2026. október 16., péntek

Közel egy kiló „kristályt” foglaltak le a marosvásárhelyi rendőrök

Nagy kockázatú kábítószerrel való kereskedés gyanúja miatt vettek őrizetbe egy 24 és egy 27 éves férfit csütörtökön a Maros megyei rendőrök.

Közel egy kiló „kristályt” foglaltak le a marosvásárhelyi rendőrök
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Zárolták Marosvásárhely számláit, meg kell húzni a nadrágszíjat

Zárolták Marosvásárhely számláit, ezért a városháza új beszerzéseket nem indíthat, a tervezett kiadásokat pedig felülvizsgálja. A hivatal szerint a lépés ki nem fizetett számlákhoz kapcsolódik, miközben egyes állami támogatások sem érkeztek meg időben.

Zárolták Marosvásárhely számláit, meg kell húzni a nadrágszíjat
2026. október 15., csütörtök

Zsiráf őrzi az új szentannai bölcsőde bejáratát Nyárádszeredában

A 117. olyan bölcsődét adták át csütörtökön a Nyárádszeredához tartozó Nyárádszentannán, amelyet az országos bölcsődeépítési program keretében építettek meg. Ez Maros megyében már az ötödik ilyen „zsiráfos” épület, amely valós igényekre ad választ.

Zsiráf őrzi az új szentannai bölcsőde bejáratát Nyárádszeredában
2026. október 15., csütörtök

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei faluban hajnalban

Tűz ütött ki a Mezőcsávás községhez tartozó Galambod településen csütörtökön hajnalban, a helyszínre nagy erőkkel szálltak ki a tűzoltók.

Lakóház gyulladt ki egy Maros megyei faluban hajnalban
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Szünetelni fog a vízszolgáltatás Marosvásárhely egyik utcájában

Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás október 15-én, csütörtökön 8 és 15 óra között Marosvásárhelyen, a Tisza utcában – tájékoztatott az Aquaserv közműszolgáltató.

Szünetelni fog a vízszolgáltatás Marosvásárhely egyik utcájában
2026. október 14., szerda

Autóbusz és teherautó ütközött Zoltánnál a 13-as országúton

Két ember szorul orvosi ellátásra, miután autóbusz és teherautó ütközött a 13-as országúton, a Maros megyei Zoltán területén. A balesetben összesen tizennyolcan voltak érintettek.

Autóbusz és teherautó ütközött Zoltánnál a 13-as országúton
2026. október 14., szerda

Maros megyei elkerülőutak – Segesváron nagy erőkkel dolgoznak, a szászrégeninek még nincs kivitelezője

Segesváron száz munkagép dolgozik a város elkerülőútján és helyenként már látványos a nyomvonal. Szászrégenben a napokban jelentik be, hogy négy év pereskedés után végül mely cég lesz az ötszáz millió lejes munkálat kivitelezője.

Maros megyei elkerülőutak – Segesváron nagy erőkkel dolgoznak, a szászrégeninek még nincs kivitelezője
Hirdetés