
Harminchat hidegvölgyi, rendkívül nehéz körülmények között élő óvodás részesült igencsak kellemes meglepetésben a hét végén.
2014. december 21., 17:042014. december 21., 17:04
A Szivárvány Alapítvány által működtetett kis, de takaros óvodában tanuló és játszadozó roma gyerekeket nem a Mikulás és nem is az Angyal halmozta el ajándékokkal, hanem a jobb módban élő, velük egykorú gyermektársaik. A pedagógiai középiskola keretében működő 11-es számú napközibe járó csöppségek és szüleik napok óta készültek az eseményre. Volt, aki a kedvenc babájáról, más a kisautójáról mondott le a cigánygyerekek kedvéért. A szívesen adakozók közül egyeseknél a cipősdobozok kicsinek bizonyultak, így hát kétszer vagy háromszor akkora kartondobozba pakoltak. Akadt olyan gyermek is, akinek noszogatására az anyja két, három vagy még annál is több dobozt töltött meg ruhaneművel, édességgel, tisztálkodószerrel, társasjátékokkal, kis daruval, építőkockával és sok-sok szeretettel.
„Mind a szülők, mind a gyermekek örömmel mondtak igent a kezdeményezésre. Öröm volt látni, hogy csöppségeink milyen nagy odaadással készülődnek, fájó szív nélkül mondanak le játékaikról, és a kézzel fogható ajándékok mellé lelkieket is képesek pakolni a szeretetdobozba” – fejtette ki Szucher Zsuzsanna óvónő, a Segítsünk a rászorultakon! elnevezésű akció egyik mozgatórugója.
A kézzel fogható ajándékokon kívül a Kálvária tetején lévő kis, eldugott ovi gyerekei lelki és szellemi táplálékot is vittek magukkal. Öröm volt nézni, amint magyar, román és cigány gyermekek, egymás kezét fogva, a hagyományos karácsonyi dalok mellett együtt imádkoznak a családért és énekelik A szeretet mindenkiét vagy a Jézus szeret minden kicsi gyereket dalt, aminek az egyik hidegvölgyi fiúcska a cigány változatát is előadta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!