
Elütötte a kerékpárost, majd sorsára hagyta. Fél órán belül előkerítették a rendőrök.
2012. október 19., 17:142012. október 19., 17:14
2012. október 19., 17:262012. október 19., 17:26
A marosvásárhelyi Honvéd (Liviu Rebreanu) és Foişor utcák kereszteződésben csütörtökön délután egy akkor még ismeretlen férfi gépkocsijával nem adta meg a kötelező elsőbbséget egy kerékpárosnak, elgázolta, majd sietve elhajtott a helyszínről. A kerékpáros könnyebb sérüléseket szenvedett. A kiérkező rendőröknek elmondta, milyen kocsi gázolta el. Mintegy fél óra elteltével a közlekedési rendőröknek sikerült azonosítani a gázoló járművet és annak 20 éves nyárádtői illetőségű vezetőjét. Ellene gondatlanságól elkövetett testi sértés és az áldozat cserbenhagyása alapos gyanújával folytatnak bűnügyi vizsgálatot – tájékoztatott a megyei rendőrkapitányság szóvivője.
Súlyos kvadbalesethez riasztották vasárnap délután a mentőegységeket a Kelemen-havasokba.
Óriási hasadás keletkezett az A10-es sztráda Szászsebes és Torda közötti szakaszán, a sofőröket óvatosságra intik.
Tűz ütött ki vasárnap délután egy teherautóban a Nyárádselye és Nyárádmagyarós közötti útszakaszon. A forgalom a helyszínen váltakozó irányban, egy sávon haladt.
Kigyúlt egy családi ház és egy melléképület a Maros megyei Göcsön. Hivatásos és önkéntes túzoltók is dolgoznak az oltáson.
Esővel indult, de fergeteges koncertekkel folytatódott a Vibe Fesztivál pénteki napja. A sár sem tántorította el a bulizókat, a ValMar, T. Danny, Dzsúdló, a Döndi Duó és Inna koncertjeire ezrek voltak kíváncsiak a Maros-parti fesztiválon.
Tűz ütött ki szombaton délután egy melléképületben a Maros megyei Füleházán. Szerencsére senki nem sérült meg.
Közlekedési baleset történt Szovátán, ahol egy személygépkocsi és egy motorkerékpár ütközött össze.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
szóljon hozzá!