Fotó: Boda L. Gergely
Találkozókat szervezne, közösségi tereket hozna létre, ösztöndíjakat, munkalehetőségeket teremtene a fiataloknak Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármesterjelölt. Tíz pontba szedett cselekvési tervét csütörtökön mutatta be.
2016. május 26., 20:102016. május 26., 20:10
Cselekvési tervet dolgozott ki a fiatalok javaslatai alapján Soós Zoltán független jelölt (fotón), ehhez szóltak hozzá a marosvásárhelyi középiskolások, egyetemisták. Soós Zoltán sajtótájékoztatóján elmondta, sajnálatos, hogy a középiskolások, egyetemisták hetven százaléka nem Marosvásárhelyen képzeli el jövőjét, nem itt akar dolgozni, családot alapítani. „Marosvásárhely jelenleg nem kínál sem megfelelő tanulási, képzési, sem elhelyezkedési, szórakozási lehetőségeket, közösségerősítő rendezvényeket. A fiataloknak nagyon nagy igényük van ezekre” – mondta.
Soós Zoltán beiktatta cselekvési tervébe a közösségi helyek és terek létrehozását, ahol találkozhatnak, szórakozhatnak, rendezvényeket szervezhetnek a fiatalok. A polgármesterjelölt másik ötlete, hogy a fiatalokkal közösen a város pályázza meg Románia Ifjúsági Fővárosa címet. „Vállalom, hogyha június hattól igazgathatom Marosvásárhelyt, július 5-éig közösen kidolgozunk egy tervet, amellyel a romániai fiatalok fővárosává válhat a megyeközpont” – ígérte Soós Zoltán, arra biztatva a fiatalokat, hogy Facebookon vagy személyesen mondják el építő javaslataikat, vegyenek részt a közös tervezésben.
A cselekvési tervet a fiatalok eddig a következő javaslatokkal egészítették ki: legyen éjszaki buszjárat, Marosvásárhely váljon igazi fesztiválvárossá, engedjenek teret az utcazenészeknek, teremtsenek lehetőséget részmunkaidős munkavállalásra.
A hatóságok közölték, a Mezőméhesen történt gyilkosság elkövetésével gyanúsított férfi közeli hozzátartozói együttműködésbe kezdtek a rendőrséggel, így újabb releváns információkhoz jutottak, amelyek elősegíthetik a gyanúsított elfogását.
Egy férfit fogtak el és kísértek kihallgatásra a Maros megyei rendőrök szombaton délután, aki a hétfőn történt mezőméhesi gyilkossággal kapcsolatban segíthet nyomravezetni a hatóságokat.
Ujfalvi-Veres Dorothea az egyetlen magyar diák Maros megyében, aki idén tízest szerzett a román érettségin. Sikerének titka gyerekkoráig nyúlik vissza: a szülői példa, a nyitottság és a hétköznapi nyelvhasználat szinte pótolhatatlan.
Marosvásárhelyre látogatott Alexandru-Florin Rogobete egészségügyi miniszter, aki megtekintette két új egészségügyi létesítmény építkezését, és kórházi ebédet fogyasztott, „példaértékűnek” nevezve a menüt.
Előzetes megfigyelést követően a rendőrök tetten értek két fiatalt, akik kiemelten veszélyes kábítószernek minősülő metamfetamint (köznyelven kristály) akartak eladni Marosvásárhelyen.
Kulturális programokkal várják a vendégeket és a helybélieket minden hétvégén Szovátán.
Miután idén márciusban 39 alkalmazottól vált meg a Marosludas Polgármesteri Hivatala, csütörtökön bejelentették, hogy elmaradnak a városnapok.
Éjszaka is több százan keresték azt a 37 éves férfit, akit egy mezőméhesi nő halálával és gyújtogatással gyanúsítanak.
Súlyos baleset történt Maros megyében, Kisszentlőrincnél csütörtök délelőtt, egy személy életét már nem sikerült megmenteni.
Július végére kellett volna elkészüljön az új börtön Marosvásárhely mellett, Marosszentkirályon, de az anyagiak hiánya miatt akadozik a beruházás. Közben a cellák túlzsúfoltak, az alkalmazottak kevesen vannak.
szóljon hozzá!