
Nem maradt sokáig munka nélkül Claudiu Maior, miután összeférhetetlensége miatt lemondott Marosvásárhely alpolgármesteri tisztségéről: ismét a polgármester tanácsadója lett. Az eddigi tanácsadó, Csegzi Sándor éppen felmondott.
2016. március 08., 11:592016. március 08., 11:59
2016. március 08., 12:022016. március 08., 12:02
Másfél napos „munkanélküliség” után péntektől újra Dorin Florea polgármester tanácsadója lett Claudiu Maior, aki múlt szerdán mondott le alpolgármesteri tisztségéről. A városvezető eddigi tanácsadója, Csegzi Sándor beadta felmondását, és továbbra is a marosvásárhelyi Kulturális és Tudományegyetemet vezeti.
Érdeklődésünkre Claudiu Maior nem kívánta részletesen kommentálni, miképpen került vissza régi-új állásába, csupán annyit mondott, hogy ismét a polgármester tanácsadója, és a városvezetőt segíti munkájában. Maior 2013-ban már betöltötte ezt a tisztséget, egy időben volt önkormányzati képviselő és tanácsadó is, emiatt állapított meg összeférhetetlenséget nála a szakhatóság, ezért is kellett lemondania múlt héten az alpolgármesteri tisztségéről. Maior cáfolta azt, hogy Csegzi helyét venné át, mint mondta, nem kívánja kommentálni, hogy miért döntött a távozás mellett Florea magyar tanácsadója.
Megkeresésünkre Csegzi Sándor szűkszavúan annyit mondott: beadta a felmondását, de továbbra is a Kulturális és Tudományegyetemet vezeti. Az okokról nem kívánt nyilatkozni.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
Tűzesethez vonultak ki a szászrégeni hivatásos tűzoltók csütörtök délután a Maros megyei Görgényoroszfaluba, miután egy faipari vállalkozás fűrészportároló silójában tűz keletkezett.
Tűz ütött ki szerdán egy koronkai irodaházban. Az épületből 19 személy időben kijutott, két füstöt belélegzett embert pedig a helyszínen láttak el a mentősök.
Mintegy húsz négyzetméteren égett egy lakóház tetőszerkezete szerda reggel Maroskeresztúron. Az épületben négy ember tartózkodott, köztük egy fogyatékkal élő ember is, akiket a helyszínen lévő lakosok még biztonságban kimenekítettek.
szóljon hozzá!