Citeratábor, nem csak gyerekekenek

•  Fotó: Berekméri Edmond

Fotó: Berekméri Edmond

Idénre Szászrégenbe költözött a lassan hagyományossá vált, Fazakas Ildikó vezette citeratábor, amelyet az előző években Erdőcsinádon szerveztek. A pengetős hangszer kedvelői, a korszerű, Makovecz Imre által tervezett DIÓ (Diakónia-Ifjúság-Oktatás) Házban szakképzett oktatók segítségével ismerkedhettek a citerázás titkaival. A szombaton véget ért tábor szervezője a Marosszéki Kulturális Egyesület és az EMKE Maros megyei szervezete voltak.

Berekméri Edmond

2014. augusztus 31., 17:502014. augusztus 31., 17:50

A táborvezető Fazakas Ildikó érdeklődésünkre elmondta, hogy azért kellett helyszínt változtassanak, mert az erdőcsinádi gyülekezeti házban jelenleg korszerűsítési munkálatok zajlanak. „Áprilisban felléptünk a Fagyöngy citeraegyüttessel azon az ünnepségen, amelyen Demeter József szászrégeni lelkészt EMKE-tiszteletdíjjal tüntették ki. Az előadás után arról is szó esett, hogy idén gondban vagyunk a citeratábor megszervezését illetően, mert Erdőcsinád nem tud fogadni. A tiszteletes úr felajánlotta, hogy a tábor ideje alatt a református egyház DIÓ Házában kedvezményes áron lakhatunk” – tájékoztatott a főszervező. Ildikó beszélgetésünk során hangsúlyozta, hogy a tábor fő célja népszerűsíteni a citerázást.

Három csoportban tanultak

A táborban gyerekek és felnőttek (szám szerint huszonhárman) három csoportban tanultak, gyakoroltak. A teljesen kezdő csoport tagjait Bőr Hunyadi Gyula, a Maros Művészegyüttes egykori kiváló zenésze oktatta, a középcsoporttal a Budapestről érkezett Juhász Kitti zenetanár foglalkozptt, a haladó csoport a mezőtúri Bíró László zenetanárral próbált. A visszatérők saját hangszereiken játszottak, a kezdők Nagy János jeddi citerakészítő kölcsönciteráit pengették. A paksi származású Juhász Kittiről megtudtuk, hogy a szigetszentmiklósi Liszt Ferenc zeneiskolában, citera szakon végzett, s négy éve egy Budapest melletti településen tanít. „A citerázáson kívül népdalgyűjtéssel is foglalkozom, a közelmúltban a Küküllő-mentén voltam gyűjtőúton. Nagyszerűen érzem magam a táborban, szívesen dolgozom a csoporttal, jó a társaság. A citerázáson és a közös énekléseken kívül gyakran szoktunk táncolni is” – mondta a citeraoktató. Bíró László a Nyárádmentén és a székely Mezőségen volt gyűjtőúton a tábort megelőzően. A „nyersanyagot” mesteri dolgozata megírásánál fogja felhasználni. Kitti bukovinai székely népdalokat, László mezőpaniti népdalokat tanított a csoportjának.

Kézműves foglalkozások, kulturális estek

A citeratábor szervezői a szabadidős programokról sem feledkeztek meg. A kézműves-foglalkozások keretén belül nemezelést, gyöngyfűzést tanultak, megismerték a bútorfestés alapjait, gyertyát mártottak. Hétfőn este Demeter József szászrégeni lelkész tartott előadást a táborlakóknak, részletesen bemutatva Szászrégent és környékét. Kedden este az Öves néptáncegyüttes tagjai emelték a hangulatot a táborban. Szerda esti látogatásunk idején a közelmúltban a Népművészet Mestere díjjal kitüntetett vajdaszentiványi prímás, Horváth Elek bácsi volt a tábor vendége. A kiváló zenész, Bőr Hunyadi Gyula segítségével, aki brácsán kísérte, bemutatta a vajdaszentiványi táncrendet, népdalokat muzsikált, majd Fazakas János táncoktató kérdéseire válaszolt. Először közös budapesti élményeikről beszélgettek, a néhány nappal korábban, a Budai várban megrendezett ünnepségről, ahol Elek bácsi is kitüntettek között volt. Aztán a régi falusi lakodalmak varázsáról mesélt a 80 éves prímás, s a jelenlévők azt is megtudhatták, hogy hegedűjavítással is foglalkozik. Elmondta, hogy a batukát ő hozta Vajdaszentiványra Bukarestből (ahol katonai szolgálatot teljesített), amely azóta, a helyi táncrend része lett.

Nem bírta a japán kosztot

Elek bácsi 1997-ben egy hónapot tölthetett Hollandiában, ahol számos helyszínen a nagyvárosi színpadoktól a halászfalvak kiskocsmáiig zenélt nagy sikerrel. A holland vendéglátók egy cédét adtak ki tiszteletére.  Azóta már a hatodik hanghordozója is napvilágot látott. „Japánban is jártam, ahová együtt utaztunk Akio Hajasival, a Maros Művészegyüttes egykori táncosával. Mivel nem ízlettek az ottani ételek, napokig nem ettem, s eléggé legyengültem. Bogarakat, csigákat szolgáltak fel a vendéglőkben, látni se bírtam. Éreztem, hogy kezdek legyengülni, attól tartottam, hogy nem fogok tudni muzsikálni az esti fellépéseken. Tokióban kerestünk egy olyan éttermet, ahol román ételeket is kínáltak. Túrós puliszkát rendeltünk, de olyan volt a színe és a szaga, hogy meg se kóstoltam. Akio megette, de néhány perc elteltével rohant az illemhelyre. Olyan sápadt volt, hogy megijedtem. Sajnáltam, s közben arra gondoltam, ha valami baj éri, én hogy érek haza” – osztotta meg emlékét a jelenlévőkkel Elek bácsi.

A kiváló zenész nagy örömére egykori jó ismerőse, zenészkollégája, Samu Pál tanár is jelen volt az eseményen. A szintén 80 éves szászrégeni pedagógus (Vajdaszentiványon született) is idén kapott méltó elismerést Magyarországon. Több évtizedes oktatói és nevelői munkájáért, valamint a szászrégeni szórványvidék magyarsága kultúrájának megőrzéséért végzett tevékenységéért a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki idén márciusban. A szerda esti találkozó kötetlen beszélgetésekkel, közös énekléssel ért véget. Az ötödik alkalommal megrendezett citeratábort a Nemzeti Kulturális Alap, a Communitas Alapítvány és Maros Megye Tanácsa támogatták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 04., szombat

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán

Négy személyt szállítottak kórházba egy balesetet követően, amely szombaton reggel történt Fehéregyházán.

Négy személy sérült meg egy balesetben Fehéregyházán
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben

Gyerekzsivaj, viaszos kesicék és két pelyhes kiscsibe – nagycsütörtökön a régi hagyományok jegyében, közösen írták meg húsvéti tojásaikat a marosvásárhelyi Gecse utcai református gyülekezet tagjai.

Viasz, minta, összetartozás – tojásíró kaláka a Gecse utcai gyülekezetben
2026. április 03., péntek

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda

Fennállásának 170. évfordulóját ünnepli a marosvásárhelyi Stefánia Napköziotthon, ehhez a különleges alkalomhoz a közösséget is bevonnák: régi fotókat keresnek a jubileumi kiállításhoz.

Régi fotókat vár a 170 éves Stefánia-óvoda
2026. április 03., péntek

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés

Napirendre került a játéktermek korlátozása vagy kitiltása. Marosvásárhelyen már készül a tervezet, Koronkán teljes tiltásról szavazhatnak, Nyárádszeredában még mérlegelnek, Szászrégenben pedig a lakók egyértelműen az elköltöztetés mellett álltak ki.

Nem tisztult még le, hogy a játéktermek jövője kapcsán mi lenne a legbölcsebb döntés
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben

A Maros megyei Uzdiszentpéter polgármestere az egyik őrizetbe vett gyanúsított a három közül, akiket előállítottak húsz házkutatást követően egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi akció során – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres hírügynökség.

Forrás: polgármester az egyik őrizetbe vett gyanúsított az áramlopási ügyben
2026. április 03., péntek

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve

Őrizetbe vettek három férfit egy áramlopást felgöngyölítő rendőrségi rajtaütés után Maros megyében, ahol húsz házkutatást tartottak csütörtökön.

Három férfit vettek őrizetbe áramlopás gyanújával – frissítve
2026. április 03., péntek

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba

Rendőröket riasztottak egy összetűzéshez csütörtök este a Maros megyei Felsőrépán, de nemhogy csillapodott volna a helyzet, hanem még inkább eldurvult.

Eldurvult konfliktus nagycsütörtök este: fegyvert használtak a rendőrök, a sérült fiatalt helikopterrel vitték kórházba
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz

A hosszú és kihívásokkal teli út után a gólyák egy része visszatért országunkba. A sáromberki, webkamerával megfigyelt két fészek sem maradt üresen – derült ki a gólyákat megörökítő felvételekről, amelyeket a Milvus Csoport tette közzé.

Visszatértek a gólyák Sáromberkére, hozzá is fogtak a családalapításhoz
2026. március 31., kedd

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség

A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatósághoz fordult a rendőrség annak a két dicsőszentmártoni kislánynak az ügyében, akiket az eltűnésük után egy nappal találtak meg.

Dicsőszentmártoni kislányok ügye: gyermekvédelmi ellenőrzést kezdeményezett a rendőrség
2026. március 31., kedd

Termelői vásár Marosvásárhely főterén: csütörtök estig várják a látogatókat

Megnyílt a húsvéti termelői vásár Marosvásárhely főterén, ahol helyi finomságokat, kézműves portékákat, horgolt nyuszikat és díszített tojásokat kínálnak. A vásár csütörtök estig várja a látogatókat naponta 10 és 19 óra között.

Termelői vásár Marosvásárhely főterén: csütörtök estig várják a látogatókat
Hirdetés