
Fotó: Szucher Ervin
Nem volt nehéz félretenni a gőgöt és az egyéni ambíciókat – válaszolták portálunknak az újonnan létesült Keresztény-liberális Szövetség (ACL) Maros megyei társelnökei, Dorin Florea és Ciprian Dobre. Marosvásárhely demokrata liberális polgármestere és Maros megye liberális önkormányzati elnöke hosszú évekig rivalizált, és egymásnak feszült.
2014. augusztus 25., 12:482014. augusztus 25., 12:48
2014. augusztus 25., 12:482014. augusztus 25., 12:48
Szinte nem volt olyan közigazgatási, szociális, kulturális vagy akár sporttéma, amelyben a két vezető politikus ne mondott volna ellent egymásnak. Első közös sajtótájékoztatójukon viszont arról próbálták meggyőzni az újságírókat, hogy fátylat borítottak a múltra, és a köz érdekében hajlandók a lehető legeredményesebben együttműködni.
„Fölül kellett emelkednünk az eddigi egyéni-, illetve a pártérdekeken, ezentúl a közért kell munkálkodnunk” – ismerte el Dorin Florea, Marosvásárhely elöljárója. „Kötelességünk volt Maros megye és Marosvásárhely polgáraival szemben” – vélekedett a lépés megtételéről Ciprian Dobre. A megyeelnök azt reméli a Bukarestből elrendelt kézfogástól, hogy a két intézmény és ezzel együtt az egész térség közös ügyei jó irányba terelődnek.
A kiegyezés nem csak pártvonalon számít mérföldkőnek. Az elmúlt negyed évszázadban Maros megyét és székhelyét soha nem vezette azonos párti politikus. Ez meg is látszott a térség életén: az intézmények között a kommunikáció minimális volt, az ellentétes álláspontot képviselő vezetők pedig ott tettek keresztbe egymás terveinek, ahol csak tudtak, médiaszerepléseikben olykor minősíthetetlen hangnemben szapulták egymást. A békejobb jeléül Dorin Florea aláírta azt a kincstári dokumentumot, amellyel a városháza az évek során felgyűlt adósságainak egy részét törleszti. A polgármesteri hivatal a napokban utalta át a megyeelnök által vezetett Metropolitán Övezeti Egyesület számlájára a tartozás valamivel több mint egyharmadát.
A két párt- és intézményvezető a közös projektek felgyorsításáról is beszélt. Minél előbb egyeztetni szeretnék a megyeszékhely kis- és nagy körgyűrűjének tervét, az integrált hulladékgyűjtés és a kakasdi szeméttároló és -átrakó állomás ügyét, a tömegközlekedési hálózat terjesztésének kérdését, a csergedi motorversenypálya építésének helyzetét. Dorin Florea nem mondott le arról, hogy a városi önkormányzat átvegyen bizonyos művelődési intézményeket, mint ahogy azt is szeretné, ha a polgármesteri hivatal visszaköltözhetne a száz évvel ezelőtt, Bernády György idejében épült szecessziós palotába.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!