Brassai nem tartja indokoltnak a marosszéki jelöltrangsor átírását

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A Maros megyei szenátor- és képviselőjelöltek rangsorolásán csak a Szövetségi Képviselők Tanácsa vagy Kelemen Hunor változtathat jól megindokolt esetben – nyilatkozta lapunknak Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke.

Szucher Ervin

2016. szeptember 27., 12:372016. szeptember 27., 12:37

Számos vitát generált az RMDSZ berkeiben a múlt heti rangsorolás, annak módja és eredménye. A táborokra szakadt politikai kibicek egy része attól tart, hogy a sorrendet felülről valakik átírják; mások éppen ebben reménykednek. A szeptember 19-én kialakult rangsorolás szerint a befutó helyekre Novák Zoltán (szenátus), Vass Levente, Csép Andrea és Császár Károly (képviselőház) kerültek, de Jakab István és Soós Zoltán is esetleg, egy rendkívül jó mozgósítás eredményeként bejuthat a parlamentbe.

Érdeklődésünkre Brassai Zsombor, a Maros megyei szervezet vezetője leszögezte, hogy mind a játékszabályok, mind az eredmények teljesen egyértelműek voltak, így senki nem vonta kétségbe a jelöltállítási folyamatot. „Egyetlen óvás sem érkezett, így nem látom, ki és miért tudná felrúgni a kialakult sorrendet. Az RMDSZ maros megyei szervezete semmi esetre” – szögezte le Brassai, aki egyébként a négy szenátorjelölt közül a legkevesebb voksot kapta. Az elnök elismerte, hogy Marosvásárhelyen már volt rá példa, hogy bizonyos befolyásos személyek átírták a rangsort, azonban nem hinné, hogy ez az idén újból megtörténne. „Csak a Szövetségi Képviselők Tanácsa vagy Kelemen Hunor változtathat a listán – jól megindokolt esetben. Személy szerint nem hinném, hogy valami is ezt indokolná” – zárta le a témát Brassai Zsombor.

„Visszaköltöztetnék” Biró Zsoltot?

Arra a kérdésre, hogy Maros megye miként „fogadná” a képviselőházi listájára az udvarhelyszéki RMDSZ által elutasított Biró Zsoltot, a Magyar Polgári Párt elnökét, Brassai kitérő választ adott. „A Szövetségi Állandó Tanácsnak van egy határozata. Ha azt átvizsgálja vagy fölülírja, meggyőződésem, hogy csakis konszenzusos alapon fog dönteni. Én a konszenzus híve vagyok, és nem a kötélhúzásé és erőfitogtatásé” – fejtette ki Brassai Zsombor.

A kérdés azért lehet aktuális, mert udvarhelyszéki RMDSZ-es polgármesterek egy csoportja a múlt héten tiltakozott a központi vezetés azon döntése ellen, hogy az MPP elnöke a két szervezet közötti együttműködés eredményeképpen Udvarhelyszékről induljon a választásokon. A településvezetők attól félnek, hogy „kapcsolatok” nélkül maradhatnak a bukaresti parlamentben, s ez hátrányára válna az általuk vezetett helységeknek. Az RMDSZ udvarhelyszéki, csütörtöki jelölőgyűlésén Kelemen Hunor szövetségi elnök már úgy fogalmazott, hogy a Szövetség Állandó Tanácsa (SZÁT) „még nem véglegesítette” döntését, ezt szeptember végi gyűlésükön fogják megtenni.

Felvetésünkre, hogy mi történik abban az esetben, ha a múlt héten kialakult Maros megyei rangsor második felében végzők nem óhajtanak részt venni a választásokon vagy nem vennék ki a részüket a kampányban, Brassai Zsombor elmondta, hogy kötelezni senkit nem lehet arra, hogy a továbbiakban is az RMDSZ szekerét tolja, azonban morális elvárás volna, hogy az úgymond vesztesek is szolidárisak legyenek a listavezetőkkel. A szövetség azokkal szemben is tehetetlen, akik a hétfőn született eredmények kapcsán különböző közösségi oldalakon és fórumokon kezdték támadni a szervezetet. Brassai nem tudná elképzelni, hogy azok után, hogy nem sikerült legalább a második, reményeket kínáló helyen végeznie, félreálljon és ne támogassa az előtte lévőket.

Egyébként a Területi Állandó Tanácsnak póttagokkal kell kiegészítenie mindkét listát. A szenátorjelöltekhez még egy, a képviselőjelöltekhez még két személyt kell feltüntetniük a jelenlegi négy, illetve nyolc mögé.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon

Tűz ütött ki Marossárpatakon kedden délután, de a tűzoltók gyors beavatkozása megelőzte a nagyobb bajt.

Lángokba borult egy gazdasági épület Marossárpatakon
2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe