Bővülhet a Víkendtelep

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Évtizedes elképzelése válhat valóra a közeljövőben a marosvásárhelyi önkormányzatnak: amennyiben sikerül befektetőt találni, bővülhet a város és a térség legnépszerűbb szabadidőközpontja, a Víkendtelep.

Szucher Ervin

2014. november 11., 11:082014. november 11., 11:08

Az eddigi beruházásoknak köszönhetően annyira népszerűvé vált a több mint negyven hektáron elterülő strand, hogy magas látogatottsága miatt bővítésre szorul.

Miután az idei nyár újabb gyerekmedencékkel várta a legkisebbeket, most a városháza egy közel 3700 négyzetméteres terület hasznosításában gondolkodik, amelyre a napokban ki is hirdette a nyílt, nyilvános versenytárgyalást. A telep egyik kevésbé forgalmas sarkában található telket tíz évre adná haszonbérbe sportpályák kialakítása és működtetése céljából. Viszont, amennyiben a jövő évi költségvetés lehetővé teszi, 2015-ben egy sósfürdő kialakítását célzó hatástanulmányt is megrendel a városháza.

Első lépésként az önkormányzat minifoci, tenisz és lábtenisz pályákat szeretne építtetni azzal a céggel vagy akár magánszeméllyel, aki december 3-ig a legkecsegtetőbb ajánlattal érkezik. „Az egykori Prodcomplex vállalati nyaralójához tartozó, vasút menti kihasználatlan részről van szó, amelyet egyrészt meg szeretnénk tölteni élettel, másrészt kénytelenek vagyunk lépni, hisz a jelenleg működő sportpályáknak túl nagy a leterheltségük” – vázolta az elképzeléseket Peti András alpolgármester.

A szóban forgó területen jelenleg harminc évvel ezelőtt épült, aszfaltozott sportpályák állnak, amelyek állapotuk miatt jóformán használhatatlanok. Kérdésünkre, hogy a saját telkén miért nem a városháza valósítaná meg a mintegy 500 ezer euróra becsült beruházást, Peti elmondta, hogy az önkormányzat a jövőben inkább a ligeti stadion helyreállítására fokuszálna. Szintén a 2015-ös év egyik feladata lehet a víkendtelepi sósfürdő kiépítéséhez szükséges megvalósítási tanulmány megrendelése. A közelben, Marosvásárhely és a korszerű sósfürdőjéről híres Marosszentgyörgy határában egy sós patak folydogál, de a környék némelyik kútjából is sós víz árad. Vagy ezt lehetne kihasználni, vagy sót lehetne szállítani a helyszínre – ezt a két módszert ajánlják a szakemberek.

Évekkel ezelőtt Dorin Florea polgármester területvásárlásban is gondolkodott, de mihelyt szándékát nyilvánosságra hozta, az ingatlanüzérek felvásárolták a víkendteleppel szomszédos mezőgazdasági területek java részét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 02., csütörtök

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron

Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.

Kigyulladt egy mésszel megrakott teherautó motortere Segesváron
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
Hirdetés