Az elmúlt napokban huszonnyolc, törvénytelenül parkoló személygépkocsit szállítottak el a helyi rendőrök a város közterületéről – derült ki a marosvásárhelyi rendőrség szerkesztőségünkbe küldött közleményéből.
2014. november 18., 19:022014. november 18., 19:02
A tájékoztató anyag arra is kitér, hogy elsősorban azokat a személygépkocsikat szállították el, amelyeket útkereszteződések közelébe, olyan helyre parkolták, ahol akadályozta az autóbuszok, illetve a személygépkocsik haladását. Az említett időszakban a helyi rendőrök 78 esetben azonosítottak szabálytalanul parkoló személygépkocsit, de ezekből csak 28-at szállíttattak el.
Bár a tömegközlekedési vállalattal szervezett közös utastájékoztató kampány már lejárt, a helyi rendőrök továbbra is támogatják a jegyellenőröket, s elkísérik őket az autóbuszokon is. Az elmúlt héten harminckét olyan személyt találtak, aki nem váltott jegyet és bérlete sem volt. Az érintettekre pénzbírságot róttak ki. Az ellenőrzéseket folytatják elsősorban a reggeli és kora délutáni órákban.
A helyi rendőrök a napi piacokon is járőröztek, és így azonosítottak két karácsonyfalvi roma személyt, akik a Lajos király utcai nagypiacon szomszédságában engedély nélkül használt ruhákat és szőnyegeket kínáltak eladásra. A kupeceket megbüntették.
A helyi rendőrségnél az elmúlt napokban többen jelentettek csendzavarókat, a zenét túl hangosan hallgató személyeket is, minden esetben az ügyeletes kiszállt a helyszínre, és amennyiben szükséges volt, megbüntették az érintettet. A helyi rendőrség telefonszáma, ahol jelenteni lehet a szabálysértéseket: 0265-250.760.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!