Bizonyítékok az örmény genocídiumra

•  Fotó: Antal Erika

Fotó: Antal Erika

A száz évvel ezelőtti örmény népirtás volt a témája a Bernády Házban szombaton délelőtt szervezett konferenciának, ahol az 1915-ös törökországi mészárlások, vérengzések történetét, illetve az azt megelőző korszakot ismertették.

Antal Erika

2015. április 26., 14:342015. április 26., 14:34

Emlékezni és igazságot kérni – ez volt a mottója a rendezvénynek, amelyet Puskás Attila, a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület elnöke nyitott meg, figyelmeztetve arra, hogy Törökország száz év távlatából sem ismeri el a történteket. Hozzátette, nem minden török bűnös, ahogy nem minden német náci. A múlttal való szembenézés a gyógyuláshoz vezet még akkor is, ha fáj, sajnos ezt a török kormány nem akarja megtenni – mondta Puskás Attila.

Hogy milyen események előzték meg az 1915-ös vérengzést, milyen helyzetben volt az első világháborúban és az azt megelőző korszakban Törökország, arról Berekméri Róbert történész-levéltáros beszélt, összefoglalva mindazt, ami az Oszmán Birodalommal történt, a nagyhatalmakhoz fűződő kapcsolatait, a modern török állam megalakulását. Az általánostól a részletekhez vezetett előadásával Garda Dezső történész, aki ismertette a genocídium előzményeit, amelyek a 19. századba nyúlnak vissza.

Térképpel és statisztikai adatokkal szemléltette Puskás Attila azt, hogy az örmény genocídium nem egy katonai cselekedet volt, hanem egy jól megtervezett és szisztematikusan véghezvitt program. Az örmény múlt kutatója városok és vidékek kiürítését ismertette, a kivégzések módszereit, azt, hogy a törökök nem kíméltek senkit, a hadköteles férfiak után a nőket, a kisgyerekeket és az aggokat mészárolták le, ha kellett, cselhez folyamodtak, hogy egy-egy árvaházból kikérjék a gyerekeket, és hidegvérrel meggyilkolják. Az a kevés próbálkozás, amely az örmények mentését célozta, csekély sikerrel járt. Voltak gyerekek, akiket aprópénzért megvásároltak a törökök, majd törökként nevelték fel őket, voltak, akiket a sivatagba hajtottak, és néhányan életben maradtak.

Baruir Nercessian kisgyerekként úgy menekült meg, hogy édesanyja eladta egy töröknek. A túlélő angolul megírt visszaemlékezéseit Kaáli Nagy Botond újságíró fordította magyarra, aki elmondta, nagy élményt jelentett számára a fordítás, még ha nem is megjelenésre írta a szerző. „Ajánlom mindenkinek, első kézből ismerhetik meg, mi történt 1915-ben az örményekkel” – mondta az újságíró. Az előadások közötti szünetekben  Borsos Edit énekelt, Ávéd Éva zongorázott. A rendezvényt örményországi fiatalok is megtisztelték jelenlétükkel.

A megemlékezés este a belvárosi római katolikus plébániatemplomban szentmisével, majd az udvaron közös gyertyagyújtással ért véget.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 01., szerda

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében

A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.

Autópályán gyulladt ki egy kisbusz Marosludas közelében
Hirdetés
2026. július 01., szerda

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál

Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.

Azahriah, Alan Walker és Inna is érkezik – számos újdonsággal indul a VIBE Fesztivál
2026. július 01., szerda

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején

A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.

Több mint száz rendőr ügyel a biztonságra a VIBE Fesztivál idején
2026. július 01., szerda

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében

Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.

Éjszaka sem pihentek a tűzoltók: károkat okozott a vihar Maros megyében
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét

Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.

Megtalálták a Marosba esett személy holttestét
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.

Embert keresnek a Marosban Lekencénél
Embert keresnek a Marosban Lekencénél
2026. június 30., kedd

Embert keresnek a Marosban Lekencénél

2026. június 29., hétfő

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről

Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.

Két autó ütközött, az egyik lesodródott az úttestről
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata

Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.

Aquaparkkal bővülhet Szováta turisztikai kínálata
2026. június 29., hétfő

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében

A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.

Mikrobusz és személyautó karambolozott Maros megyében
2026. június 26., péntek

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre

Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.

Ivókutakkal és párakapukkal készül Marosvásárhely a rendkívüli hőségre
Hirdetés