
Fotó: Boda L. Gergely
Egyelőre még nem tudni kik azok a tettesek, akik felfeszítették a lukailencfalvi református templom ajtaját és behatoltak az épületbe. A rendőrség sajtószóvivője, Andreea Pop érdeklődésünkre elmondta, hogy idén a környéken ilyen jellegű bűncselekmény még nem történt.
2014. január 20., 21:572014. január 20., 21:57
2014. január 20., 22:142014. január 20., 22:14
Néhány évvel ezelőtt az Alsó-Nyárádmentén több lelkészi lakásba is betörtek, értékes tárgyakat lopva el, megfélemlítve családokat, közösségeket. A sorozatos betörések miatt a lelkészek nagy többsége riasztóberendezést szereltetett a szolgálati lakásba, többen a templomba is. A szóban forgó templomba is szereltettek, csak épp a betöréskor meghibásodás miatt nem volt bekapcsolva.
Lukafalva és Ilencfalva között, a főúton található, éjszaka is részben megvilágított templomba valamikor az elmúlt hét folyamán törtek be. Az illetéktelen behatolást a harangozó vette észre, ő értesítette a helyi lelkipásztort, Szövérffi Istvánt.
„Lefeszítették az ajtón levő díszszegőlécet, és jól látható, hogy egy piros feszítővassal nyitották ki az ajtót” – mutatta a lelkész, miközben kulccsal nyitotta ki a fából készült ajtót. Az ajtón és ablakokon riasztó van, de épp a betörés idején nem üzemelt, mert az ajtónál érintkezési hiba van, emiatt többször is éjszaka, látszólag ok nélkül megszólalt a csengő. „Már szóltam a szakembernek, hogy ellenőrizze, de még nem jött. Valószínűnek tartom, hogy idegenek lehettek, és pénzt kereshettek vagy klenódiumokat. Aki bejáratos, illetve ismeri a református templomokat, tudhatja, hogy úrvacsorai kellékeket, értékes tárgyakat nem tartunk a templomban. Mivel sok betörés volt a környéken, így a perselypénzt is minden vasárnap elvisszük. Azon kívül, hogy a tettesek néhány helyen összesározták a templomot, és nyomokat hagytak maguk után, nem okoztak kárt” – mondta el a lelkész, miközben körbevezetett a tavaly szeptemberben teljesen felújított, szépen rendbetett templomban.
A helyszínre természetesen a rendőrség is kiszállt és megvizsgálta a karzatban és szószéken levő nyomokat, amelyek alapján folytatják a kivizsgálást a tettesek azonosítása érdekében.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
Utazás előtti hétvégén derült ki egy marosvásárhelyi család számára, hogy a fél éve kifizetett nyaralás nem is létezik. A kárvallott a rendőrséghez fordult és másokat is erre biztat. Mint kiderült, több tucat család került ilyen kellemetlen helyzetbe.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
Őrizetbe vették a rendőrök azt az 54 éves, szászrégeni férfit, akit egy kilencéves kislánnyal szembeni molesztálással gyanúsítanak.
szóljon hozzá!