Betegségeket előznek meg a dietetikusok – az egészségügyi rendszerben kérnek helyet

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A táplálkozástani szakemberek még mindig a szakmájukat szabályozó törvény végrehajtási előírásait várják, egy évvel a jogszabály elfogadása után. A marosvásárhelyi konferencián továbbá elhangzott annak a szükségessége, hogy a dietetikusok az egészségügyi rendszer részét képezzék.

Gáspár Botond

2016. november 06., 22:082016. november 06., 22:08

Egy évvel a dietetikusok törvényének elfogadása és kihirdetése után a táplálkozástani szakemberek még mindig a jogszabály végrehajtási módszertanát várják, amelyek alapján szakmájukat gyakorolniuk kellene – ismertette a hétvégén Marosvásárhelyen megszervezett harmadik országos táplálkozástani konferencián a MOGYE docense, Monica Tracea.

A képzésvezető szerint az új mesterségre igencsak szükség van, mivel több elterjedt betegség áll kapcsolatban az étkezéssel, emellett a hivatásos vagy amatőr sportolóknak is sokat segíthetnének. „A dietetikusok tökéletesen illeszkednének az orvos és asszisztens – sportolók esetében továbbá edző és fizikai felkészítő – mellé a multidiszciplináris csapatokban, olyan étkezési egységekben, ahol egészséges menüket állítanak össze, kabinetben, ahol táplálkozástani tanácsokat adhatnának. A személyre szabott étrend szükségességét kellene tudatosítanunk, ezt a fogalmat ugyanis az orvosi szaklapok egyre többször használják, segíthet bizonyos krónikus betegségek kialakulásának megelőzésében, valamint örökletes kórokból való felépülés során” – mondta a szakember.

A szakmai tanácskozáson a Maros Megyei Családorvosok Szövetségének elnöke, Remus Șipoș kijelentette, a bizonyos esetekben a családorvos által javasolt orvoslási folyamatba fontos beiktatni a pszichológiai tanácsadás mellett a táplálkozástani tanácsadást is, hiszen ez jelentősen hozzájárulna a lakosság egészségi állapotának javításához. „Az országos diabetológiai konferencián idén már kiemelt szerepet tulajdonítottak az étkezés fontosságának, a diabetológus által javasolt orvosi beavatkozások sorában ugyanis a pszichológiai tanácsadás mellett a táplálkozástani útmutatás is elengedhetetlen, a cukorbajban szenvedő gyerekek esetében ez utóbbi pedig nemcsak a gyereket, hanem a szülőt is érinti.

A családorvosok Jászvásáron tartott országos konferenciáján egy héttel ezelőtt a betegségek kialakulásának megelőzése keretében szintén az étkezés fontossága került előtérbe. Az étkezési tanácsok sok esetben kínaiul hangzanak a betegeknek” – mondta Remus Șipoș, aki szerint a dietetikusoknak kiemelt szerepe kell legyen a betegségek megelőzésében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton

Ötven szabad ég alatt tárolt takarmánybála lángol a Beszterce-Naszód megyei Nagynyulason, de fennáll a veszélye, hogy továbbterjednek a lángok, ezért mentek át segédkezni a Maros megyei tűzoltók.

Takarmánybálák égnek Nagynyulason, búzatábla Marosbogáton
2025. július 07., hétfő

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében

Száraz növényzet és haszonnövények kaptak lángra hétfőn délután több Maros megyei településen – közölte a Maros megyei katasztrófavédelem.

Mezőgazdasági területek is lángolnak Maros megyében
2025. július 07., hétfő

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on

A tavalyihoz képest nagyobb helyszínnel, sokkal több zenei programmal és előadással, illetve a világ harmadik legjobb DJ-párosával készült idén a VIBE fesztivál, amelyre a négy nap alatt 106 ezren látogattak ki – derül ki a záró közleményükből.

Több mint százezer fesztiválozó vett részt a hetedik VIBE-on
2025. július 07., hétfő

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává

Tűz ütött ki egy melléképületben Mezőbanyicán hétfőn hajnalban, a lángok a közeli lakóház tetejére is átterjedtek.

Tűz ütött ki Mezőbanyicán – három melléképület vált a lángok martalékává
2025. július 04., péntek

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen

Magyarországi és helyi hivatalosságok is elkísérték utolsó útjára Marosvásárhelyen Kincses Előd jogászt, közírót. A család kérésére a temetés, amelyen részt vett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is, nem volt sajtónyilvános.

Utolsó útjára kísérték Kincses Előd jogászt, Orbán Viktor is részt vett a temetésen
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

Szászrégenben idén nem szervezik meg a városnapokat, inkább a fejlesztések befejezésére fordítják a pénzt.

Elmaradnak a szászrégeni városnapok
Elmaradnak a szászrégeni városnapok
2025. július 04., péntek

Elmaradnak a szászrégeni városnapok

2025. július 04., péntek

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán

Kilencedik alkalommal szervez családi napot az Erdélyi Református Nőszövetség a Maros megyei Bonyhán, a Bethlen-kastély parkjában július 5-én, szombaton.

Kilencedszer szerveznek kastélynapot Bonyhán
2025. július 04., péntek

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért

Több mint egy hónapja nincs csapvíz a Kis-Küküllő menti településeken, és a helyzet kritikus: az ügyeletes tűzoltók kimerültek, a vizet szállító autók pedig meghibásodnak. A gondok megoldásához szükséges pénz még mindig várat magára Bukarestből.

Kimerült tűzoltók, elromló autók – Bukarestre várnak a megoldásért
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

Kisebb városhoz hasonlít a Marosvásárhely és Marosszentgyörgy határánál felépített Vibe fesztivál, ahová már beköltöztek a koncertezők, szórakozni vágyók. A szervezők mellett a kisboltosok, vendéglősök, taxisok is örvendenek a népszerű rendezvénynek.

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe
2025. július 04., péntek

Belakták a fesztiválfalut, pörög a Vibe

2025. július 03., csütörtök

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával

Segesváron eladják az Országos Lakásügynökség (ANL) által fiataloknak épített lakásokat, Marosvásárhelyen azonban egyelőre tartózkodó állásponton van a városvezetés. A bérlők évek óta szeretnének tulajdonosok lenni, mindhiába.

Marosvásárhelyen egyelőre kivárnak az ANL-lakások eladásával