
Fotó: Boda L. Gergely
A szakminisztérium által is jóváhagyott műemlékekre kihelyezendő tábla egy prototípusát mutatta be csütörtökön a marosvásárhelyi tanácsülésen a Demokratikus Marosvásárhelyért Civil Szervezet képviselője, Kovács Dávid István.
2015. március 26., 17:452015. március 26., 17:45
2015. március 26., 18:152015. március 26., 18:15
A civil szervezet képviselője rövid felszólalásában elmondta, hogy közadakozásból készítették el a főtéri Apolló épületre kihelyezhető első műemléktáblát, s azt arra szeretnék figyelmeztetni az önkormányzati képviselőket, hogy december 15-éig a városháza is köteles a város mind a 147 műemlék épületére kihelyezni a többnyelvű tájékoztató táblát. A kizárólag magyarul felszólaló Dávid Kovács István kiemelte: „Nagyon örvendünk, hogy a múlt hónapi ülésen döntöttek a táblák kihelyezéséről, és pénzt is jóváhagytak erre, de szeretném figyelmeztetni önöket, hogy ideje volna ezt életbe is ültetni, hiszen sok épület van, és gyorsan telik az idő”.
Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója elmondta, hogy az intézményhez tartozó négy műemléképületre is szeretnék az elkövetkező időszakban kihelyezni a tájékoztató táblákat, és tudni szeretné, hogy mi az eljárás.
Dana Miheț városi főépítész elmondta, hogy a táblák kihelyezéséhez szükség van a városháza engedélyére, és egyébként is a határozatban az van belefoglalva, hogy minden táblát, függetlenül attól, hogy a műemlék középület vagy magánház, a polgármesteri hivatal fog kihelyezni.
Haller Béla a téma kapcsán fontosnak tartja, hogy mielőtt elkészülnek a táblák, a román, magyar, angol, német és francia feliratok tartalmát valaki átnézze, hogy véletlenül se csússzanak be helyesírási hibák.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
szóljon hozzá!