
Gyulafehérváron aláírták azt a szerződést, amely értelmében Marosvásárhely több utcáját felújítják, illetve megépítik a Jeddi utat a sürgősségi kórházzal összekötő utat.
2014. november 04., 14:222014. november 04., 14:22
2014. november 04., 15:202014. november 04., 15:20
Pénteken, október 31-én írta alá Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea Gyulafehérváron, a központi (7-es számú) régió egyesületének székhelyén a város úthálózatának felújítására vonatkozó harmadik, főként a Jeddi út és a sürgősségi kórház közötti szakasz korszerüsítését célzó szerződést – számolt be az elöljáró keddi sajtótájékoztatóján. Elmondta, a több mint 45 millió lej értékű, uniós támogatással megvalósuló beruházásból 18 millió lej az önkormányzat önrésze, az aszfaltozást pedig jövőre kezdik. Dorin Florea szerint a beruházás célja a forgalom csökkentése a város központjában, az utak felújítása pedig alternatívát kínál majd a sofőröknek a belváros elkerülésére, összekötve a 13-as és az 1-es (E60-as) számú országutakat.
A pályázatból tizenkét marosvásárhelyi utcát újítanak fel, valamint korszerűsítik a közvilágítást, az optikai vezetékek számára föld alatti csatornát építenek, a közhasznú hálózatokat bővítik, illetve kicserélik a következő utcákban, útszakaszon: Jeddi út (Szent János utca–1918. December 1. út szakasz), Merészség utca, Tulipán utca, Dicsőség utca, 1918. december 1. út (Tulipán utca–Gecse/Ştefan cel Mare utca közötti szakasz), Gecse Dániel/Ştefan cel Mare utca, Bolyai utca (Gecse/Ştefan cel Mare utca–Mihail Kogălniceanu utca közötti szakasz), Mihail Kogălniceanu utca, Petőfi Sándor tér, Bernády György tér, Mihai Viteazul utca, Gheorghe Marinescu utca. Továbbá a projekt során felújítják a Mihai Eminescu parkot, kialakítanak pihenésre és szabadidős tevékenységre, állatsétáltatásra alkalmas zónákat, illetve díszcserjéket ültetnek. A beruházás teljes értéke 45,3 millió lej, amelyből a vissza nem térítendő rész 26, 377 millió lej, az önrész pedig 18,924 millió lej. A kivitelezési határidő 14 hónap.
A visszaszolgáltatások ellen
Marosvásárhely polgármestere keddi sajtótájékoztatóján továbbá elmondta: elkészült és hamarosan a helyi önkormányzat elé kerül a szakiskola-komplexum létrehozására vonatkozó határozattervezet, amelyhez azonban a helyszínt még nem találták meg. „A kombinát felajánlott egy épületet, de az nem felel meg. Állítólag a Petru Maior Egyetemnek van egy 17 ezer négyzetméteres ingatlanja, erről még egyeztetnünk kell. Az lenne a jó, ha az egyetemek és az önkormányzat közösen valósítaná meg a komplexumot a posztliceális szakoktatás számára” – mondta Dorin Florea, majd a visszaszolgáltatási törvényt bírálta, mondván: több olyan ingatlan visszakerült az egyházak tulajdonába, amelyekben iskola működik, az önkormányzat pedig bért fizet a rossz állapotban lévő épületek bérléséért. „Módosítani kellene a törvényt: ha 5 év alatt nem teszik rendbe, akkor átkerül az önkormányzat tulajdonába. A Bolyait például csak a bérből 20 év alatt sem lehet felújítani, de nálunk ez a helyzet, mert a kuratóriumok nem képesek dönteni” – mondta, arra utalva, hogy több esetben még mindig (két éve) nem írták alá az új bérleti szerződést.
Tűz ütött ki csütörtökön egy mésszel megrakott teherautó motorterében Segesváron, az E60-as úton. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, hogy megakadályozzák a lángok továbbterjedését.
A marosludasi tűzoltó-egység katonai tűzoltóit egy kigyulladt kisteherautóhoz riasztották az A3-as autópályára szerda délután. A tűzeset a sztráda Marosvásárhely–Kolozsvár menetirányában történt.
Néhány nap múlva megnyitja kapuit Erdély egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a VIBE. A július 2–5. között zajló rendezvény idén is nemzetközi sztárokkal, hazai kedvencekkel, új helyszínekkel és több kényelmi fejlesztéssel várja a látogatókat.
A csütörtökön kezdődő VIBE Fesztivál ideje alatt megerősített rendőri és csendőri jelenlétre kell számítani Marosvásárhelyen és a fesztivál helyszínén. A hatóságok célja, hogy a négynapos rendezvény rendben és biztonságban teljen.
Több mint egy tucat helyszínen avatkoztak be a Maros megyei tűzoltók a keddi vihar után. A kidőlt fák autókat, tömbházakat és egy étterem teraszát is megrongálták, több településen pedig pincéket és alagsorokat öntött el a víz.
Megtalálták a tűzoltók annak a személynek a holttestét, akit kedd délután kezdtek el keresni a Maros folyóban Lekencénél.
Egy, a Maros folyóban eltűnt, feltehetően vízbe fulladt személy felkutatásához riasztották kedden a dicsőszentmártoni tűzoltóegység és a marosludasi munkapont hivatásos tűzoltóit Maroslekence térségébe.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
szóljon hozzá!