
A Természetrajzi Múzeum által szervezett nyári iskola utolsó foglalkozását tartották pénteken Marosvásárhelyen, amelyen a gyerekek ezúttal mesterséges faodvakat készítettek Szombath Zoltán vezetésével.
2013. július 28., 11:372013. július 28., 11:37
2013. július 28., 14:102013. július 28., 14:10
A Maros Megyei Múzeum júliusban minden pénteken 6 és 12 év közötti gyerekek számára szervezett tanító jellegű tevékenységet Nyári iskola a múzeumban címmel. Összesen négy alkalomból állt a program, amelyek során a gyerekek megismerkedhettek a dinoszauruszok korával, a virágok világával, formázó műhelyen vehettek részt, illetve mesterséges fészekodvak készíthettek. Minden foglalkozás elméleti résszel kezdődött, majd műhelyfoglalkozás következett, amelyen a gyerekek megörökíthették az aznap hallottakat, tanultakat.
A záró alkalom témája mesterséges faodvak készítése volt. Szombath Zoltán, azaz Zoli bácsi, ahogyan a gyerekek nevezték, elmagyarázta a lépéseket, majd hozzá is láttak a munkához. Néhány segítő, de még a jelenlévő szülők is bekapcsolódtak a barkácsolásba, és megmutatták a gyerekeknek, hogy hova kell helyezni a szegeket, és hogyan kell bánni a kalapáccsal. A csiszolópapírral is kísérletezhettek a résztvevők a kalapálásoktól hangos udvaron.
A szülőknek is tetszett a foglalkozás, nagyon hasznosnak tartották, ugyanis nemcsak lefoglalja a gyereket a vakáció idején, hanem sok mindent tanul. Gergely Beáta édesanya elmondta, gyermeke szívesen járt a foglalkozásokra, és nagyon jó ötletnek tartja ezeket. Több szülő is egyetértett abban, hogy jó lenne, ha még folytatódna a nyári iskola. A gyerekek is nagy lelkesedéssel vettek részt a foglalkozáson. A kilencéves Simon Péter és hétéves öccse, András nagyon élvezték a barkácsolást, Péter az udvarukon lévő diófára, András pedig az almafára helyezné munkáját.
A vegyipari kombinát adásvételi szerződését a napokban kötik meg, a több mint nyolcszáz alkalmazott állása biztonságban van – nyilatkozta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök hétfőn Marosvásárhelyen, ahol a radnóti hőerőműről is beszélt.
Kigyulladt egy melléképület vasárnap este a Gernyeszeg községhez tartozó Kisszederjesen. A tüzet sikerült megfékezni, mielőtt átterjedt volna a lakóházra, egy nő azonban égési sérüléseket szenvedett.
Két férfi verekedett össze szombaton késő este Marosvásárhelyen, a helyszínre kiszálló rendőrök negyven személyt igazoltattak, húsz embert pedig bekísértek az őrsre kihallgatásra.
Idén is Marosvásárhely középkori várudvarában gyűltek össze a helyi magyar családok, barátok és az elszármazottak, hogy közösen ünnepeljenek. Noha számos helyszínen zajlanak programok, a rendezvény szívét idén is a várudvar jelenti a hétvégén.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nem tudják biztosítani az ivóvíz-szolgáltatást Gyulakuta magasabban fekvő otthonaiban, így korlátozásokat vezetnek be.
Eszméleténél volt és már a helyszínen megvizsgálták azt az áldozatot, aki szombaton délben kútba esett Maros megyében.
Májat, veséket, csontszövetet és szaruhártyát távolítottak el péntekre virradó éjszaka egy 49 éves, agyhalott betegtől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Klinikai Kórházban – számoltak be a kórház a közösségi oldalán.
Átszervezési terv miatt mulasztással és nemtörődömséggel vádolják a mikházi Felnőtt Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ vezetőségét az alkalmazottak. Szerintük nem néhány beteget helyeztek volna át, hanem teljesen ki akarták üríteni az intézményt.
Látványetetésekkel, sportvetélkedőkkel és rendhagyó divatbemutatóval ünnepli 62. születésnapját a marosvásárhelyi állatkert.
szóljon hozzá!