
Az évváltó ünnepet megelőző és az azt követő két nap folyamán több közúti baleset is történt Maros megyében.
2016. január 02., 21:112016. január 02., 21:11
2016. január 02., 21:322016. január 02., 21:32
Figyelmetlenség, gyorshajtás, a nedves, csúszós úthoz nem igazított sebesség, alkoholfogyasztás okozta a baleseteket. Részleteket nem sikerült megtudnunk a rendőrségtől, így csak a közösségi oldalakon megjelenő információkra szorítkozunk a balesetek kapcsán.
Szerdán, december 30-án Recsa faluban borult árokba egy személygépkocsi. A balesetet okozó másik jármű elhajtott. A baleset áldozatai – saját bevallásuk szerint – viszonylagos épségben úszták meg a borulást.
Csütörtökön, december 31-én a marosvásárhelyi Budai Nagy Antal utcában ütközött két személygépkocsi. Az értesülések szerint egyik autó az egyirányú Sasok utcájába fordult volna be szabálytalanul, a másik előzésben volt, s hogy az ütközést elkerülje, fának csapódott.
Szilveszter éjszakáján a Dózsa György úti Gyöngy vendéglőnél történt három járművet is érintő ütközés. Ennek részleteit nem ismerjük.
Elsején a Dózsa György úti Auchan üzletház és kombinát közötti körforgalomnál egy személygépkocsi belehajtott az út menti kerítésbe. A baleset oka itt is ismeretlen.
Ugyanezen a napon Mezőfeléből a Mezőrücs felé vezető úton borult fel egy személygépkocsi.
Másodikán, szombaton délben a küküllőmenti Mikefalván ütközött két jármű, az egyik személygépkocsi felfordult. A baleset miatt hosszabb ideig szünetelt a járműforgalom a megyei úton.
Egy sávon halad a forgalom a marosvásárhelyi Szabadi úton, ahol két autó ütközött össze hétfőn délután.
Több mint 104 millió lejes beruházással épülhet modern aquapark és szabadidős központ Szovátán. A Maros Megyei Tanács és Szováta önkormányzata közösen nyújt be pályázatot a projekt megvalósítására, amely egész évben várná a látogatókat.
A 15-ös országúton, a Marosvécshez tartozó Disznajón bekövetkezett balesethez riasztották hétfőn reggel a dédai tűzoltóság munkatársait: egy mikrobusz és egy személyautó karambolozott.
Narancssárga hőségriasztás van érvényben Maros megyében, az előrejelzés szerint 33–37 Celsius-fok közötti csúcshőmérsékletek várhatók. A várható kánikula miatt a marosvásárhelyi önkormányzat ivóvízkutakat és párakapukat biztosít a lakosság számára.
A folyók nem biztonságos fürdőhelyek, hanem olyan vizek, amelyek akár néhány másodperc alatt is halálos veszélyt jelenthetnek még a tapasztalt úszók számára is – figyelmeztetnek a szakemberek.
Megszavazta Marosvásárhely önkormányzata az idei díszpolgárok névsorát, noha a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma nyílt levélben tiltakozott a jelöltek – különösen néhai Kincses Előd jogász, közíró – ellen.
Forgalomkorlátozások várhatók Erdőszentgyörgyön és a Bözödújfalusi-tó környékén vasárnap a nemzetközi Transylvania Triathlon Fesztival miatt.
Felvonulást és ünnepséget szervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szombaton Marosvásárhelyen a nemzeti lobogó napja alkalmából. A városnapokkal egy időben zajló eseményre George Simion pártelnököt is várják.
Személyautót sodort el a vonat a Maros megyei Bánffytanya településnél szerda délután. A szerencsés kimenetelű vasúti balesetben senki sem sérült meg.
szóljon hozzá!